Az egyik legrosszabb évét maga mögött tudó magyar gazdaság, a várt csökkenéssel ellentétben, növekedett az első negyedévben - derül ki az előzetes adatokból. A kellemes meglepetést jelentő adat alapján várhatóan az egész évre is többletre van kilátás, ám vannak kockázatok, például a görög válság.

Az esztergomi Suzuki-gyár is szerepet játszhatott a meglepő GDP-adatban
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az első negyedévben 0,1, a naptári hatás kiszűrésével 0,2 százalékkal nőtt éves összevetésben - közölte szerda reggel az előzetes GDP-adatot a Központi Statisztikai Hivatal.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. A KSH a közleményben jelezte, a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.
A tényadat vaskos meglepetést jelent, ugyanis jócskán felülmúlja az elemzői várakozásokat. A Reuters áprilisi felmérése szerint a piac 1,92 százalékos mínuszra számított éves szinten, de meglehetősen nagy volt a szórás a becslések között, akadt elemző, aki 3,3 százalékos hanyatlást sem tartott kizártnak, az legderűlátóbb jóslat pedig 0,3 százalékos csökkenésről szólt.
Autón jöhetett a segítség
Mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy a várt csökkenéssel szemben, éves szinten bővülést ért el a magyar gazdaság, de még kedvezőbb az a hír, hogy negyedéves összevetésben már közel 1 százalékos többletet mutat a GDP. Mivel a szerdai meglepetést keltő adat előzetes becslés, nem lehet pontosan tudni, hogy mitől kapott erőre a magyar gazdaság. Valószínűsíthető, hogy a növekvő export húzta pozitív tartományba a GDP-t, emellett a készletek felhalmozása is hozzájárulhatott a többlethez.
Az export alapján valóban van ok a derűlátásra, a KSH statitsztikái szerint februárban 8,4 százalékkal növekedett az export, ez egyrészt a 2009 azonos időszakában mért alacsony termelésnek, másfelől a exportkereslet emelkedésének köszönhető. (Az ipari export 2010 első két hónapjában 14,5, februárban 15,5 százalékkal nőtt éves összevetésben.) A bővülés főként azzal magyarázható, hogy a magyar kivitelben főszerepet játszó, a bázisidőszakban harmadával visszaeső járműexport, az év második hónapjában, éves szinten 30 százalékkal bővült.
Átírhatják a prognózisokat
Az első negyedévben megjelent előrejelzések még nem számoltak gyors kilábalással, sőt erre az évre nem vártak növekedést. A Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése 2010-re 0,2 százalékos GDP-csökkenést prognosztizált és csak 2011-re jósolt komolyabb - 3,4 százalékos - bővülést a magyar gazdaságban.
|
Sötét év után A kellemes meglepetésre szükség volt, mert a magyar gazdaság az egyik legsötétebb évén van túl, 2009-ben ugyanis 6,3 százalékkal esett vissza a termelés. Az 1991-es zuhanás óta, amikor majdnem 12 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP), egyszer sem volt még olyan rossz az ország gazdasági teljesítménye az előző évhez viszonyítva, mint tavaly. Sőt, a KSH 1994 óta eddig mindig növekedést regisztrált. |
A piaci elemzők is meglehetősen eltérően ítélték meg a magyar gazdaság idei pályáját. A Reuters áprilisi konszenzusa stagnálást vagy minimális, 0,1 százalékos növekedést mondott erre az évre, de a jóslatok nagyon széles sávban szóródtak. A 26 előrejelzés közül a legrosszabb 1,8 százalékos mínuszt, a legjobb 3,1 százalékos növekedést előlegezett meg. A szerdán megjelent GDP-adat alapján a piac, a jegybank és más prognoszták jó eséllyel átírják majd az idei gazdasági növekedésre vonatkozó prognózist. Igaz, ezzel előbb megvárják a részletes adatsort, amit június 9-én publikál a KSH.
Bár jókora megeleptést jelent a szerdai adat, a kockázatok miatt nem szabad hátradőlni. A jegybank már az említett előrejelzésben figyelmeztetett, a makrogazdasági alappályát azonban számos lefelé mutató kockázat övezi, amelyek döntően a külső kereslet feltételezettnél kedvezőtlenebb alakulásához köthetők. Ez egyebek mellett azt jelenti, ha a görög válság az euró védelmében hozott mentőcsomag ellenére továbbterjed és újabb problémákra derül fény az eurózóna országaiban, az jelentősen ronthatja az exportkeresletet, ami visszahúzhatja a gazdaságot.
|
A Fidesz el van képedve A Fidesz szerint a nyilvánosságra került GDP-adatok alapján az látszik, hogy a magyar gazdaság "elképesztően kiszolgáltatott" a nemzetközi folyamatoknak, és "elképesztő gyorsasággal" marad le a versenytársaktól. "A regionális vetélytársaink, akikkel nekünk fel kellene venni a küzdelmet, gyakorlatilag gyorsvonati gyorsassággal haladnak el mellettünk" - mondta sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, a párt szóvivője. |
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 ...
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.