Alaposan megrángatták a forintot és a tőzsdét

Vágólapra másolva!
A vasárnap éjjel elfogadott 750 millárd eurós csomag hírére ébredtek a befektetők a héten, s az esemény megbolondította a forint és részvények piacát. A múlt heti zuhanásból visszatértek az árfolyamok, de a csomag részleteit még nemismerő befektetők inkább az eladás mellett döntöttek, így eséssel fejeződött be a hét.  
Vágólapra másolva!

A pesti tőzsde a vasárnap éjjel elfogadott 750 milliárd eurós mentőcsomag hírére ébredt hétfőn, amely csomag az egész héten meghatározó szerepet játszott. Az első nap robosztus 11,26 százalékos emelkedést produkált a BUX, s azért csak ennyit, mert az egyik legmeghatározóbb részvény, az OTP, elérte napi maximumát, tehát nem emelkedhetett magasabbra.

A hét további részében azonban az eufória átalakult kérdésekké és bizonytalansággá, mivel a 750 milliárdos csomag bejelentése után elmaradt a részletek ismertetése, azok vélhetően a következő hetek tárgyalásai után fognak kialakulni. Kedden több mint 2 százalékos mínusszal korrigált a másnapos tőzsde, szerdán és csütörtökön azonban enyhe emelkedést mutatott a BUX-index.

A növekedés felpezsdítette a piacot

A hét közepi növekedésben szerepet játszott az is, hogy szerdán meglepetésre gazdasági növekedésről, azaz a hazai recesszió végéről tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal. A pozitív lendület azonban péntekre kifulladt és a görög hírek miatt aggódó befektetők mínuszba taszították a indexet. A BUX végül 518,19 pontos, 2,19 százalékos csökkenéssel, 23 193,86 ponton zárt pénteken.

A főbb papírok heti záró árfolyamai

A Mol 530 forinttal, 2,63 százalékkal 19 650 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 292 forinttal, 4,40 százalékkal 6338 forintra esett, forgalmuk 19,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,30 százalékkal 665 forintra erősödött, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 145 forinttal, 0,34 százalékkal 42 500 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Az Egis 98,1 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,28 százalékkal 21 750 forintra csökkentette értékét.

A BUMIX 2092,64 ponton zárt pénteken, ez 24,25 pontos, 1,15 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.



Az OTP árfolyama a múlt pénteki zuhanás 5850 forintos aljáról fel tudott kapaszkodni, főleg a hétfői 15 százalékos, kirobbanó növekedésnek köszönhetően. A héten és 6300 illetve 6700 forint között hullámzott a papír értéke. A Mol szintén nagyot ugrott a múlt heti fekete péntek óta, de végül nem sikerült a 20 ezer pontos határ fölött maradnia. Az olajcéghez kötődő hír volt a héten, hogy a Gazdasági Versenyhivatal erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt vizsgálatot kezdeményezett.

Eurófüggő forint

A forint euróval szembeni árfolyamának mozgatója az euróövezet stabilitásának védelmében létrehozott kerete. A hír hatására hétfőn jelentősen erősödött a forint, közel 280-as árfolyamról 273 forintra erősödött a forint az euróval szemben.

Kedden kicsit alábbhagyott a piaci optimizmus, így a nap folyamán kisebb gyengülést tapasztalhattunk a forint részéről a délelőtti órákban, majd 275 eurónkénti árfolyam körül mozgott. A hazai gazdaság állapotáról a vártnál kedvezőbb híreknek köszönhetően a nap végére 272,35-ig erősödött a forint, és ez a tendencia csütörtökön is tovább folytatódott.

Száguldó dollár

Pénteken a görög adósságról szóló nyilatkozatok mozgatták széles sávban a forintot. Egy német bankár szerint Görögország nem tudja majd kifizetni adósságait, tehát csődbe kerül, de a német kormány ezt azonnal cáfolta. Az elemzők még 270-es árfolyamról beszéltek reggel, ehhez képest 277 forint fölött is megfordult az euró jegyzése. A közös pénz délután 5-kor 276,5 forinton fejezte be a hetét.

A dollár 222 forint fölé került, ami az emelkedő trend folytatása volt, a héten több mint 10 forint volt az elmozdulás. A devizahiteleseket leginkább érintő svájci frank a dollárhoz képest kisebb elmozdulást mutatott. A múlt pénteki 198,87 forintos csúcshoz képest erősödött a forint, de a péntek délutáni 194,76 forint sem jelent nagy könnyebbséget a hiteleseknek.