Van Rompuy: Büntetés jár a költekező országoknak

Vágólapra másolva!
A jövőben az euróövezet tagországainak szankciókkal kell számolniuk, ha túllépik az előírt hiányszámot és ezzel veszélybe sodorják az közös fizetőeszköz stabilitását - derült ki az uniós pénzügymimniszterek pénteki ülésén.
Vágólapra másolva!

Pénteken tárgyalóasztalhoz ültek az Európai Unió pénzügyminiszterei, hogy megvitassák, mi lenne a gazdasági válság leküzdésének legjárhatóbb útja, illetve hogyan lehet biztosítani a 27 tagországban az eddiginél nagyobb költségvetési fegyelmet.

A tanácskozáson egyetértettek pénzügyminiszterek abban, hogy szankciókkal kell sújtani azokat az uniós tagországokat, amelyek nem teljesítik a gazdasági válsághelyzet elkerülése, illetve elhárítása érdekében szükséges stabilitási célkitűzéseket - mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

A tanácskozás előtt Elena Salgado, Spanyolország gazdasági és pénzügyminisztere a gazdaságio lépések uniós összehangolását szorgalmazta. Pénteke egyékbként létrejött az a Van Rompuy által vezetett munkacsoport, amely legkésőbb októberig javaslatokat tesz a gazdaságpolitikai irányítás hosszú távú, adott esetben az uniós szerződés változtatásával is járó módosítására. Bizonyos javaslatokat már a júniusi EU-csúcs elé akarnak terjeszteni.

Vita a német elképzelésekről

Az összehangolás részleteit illetően azonban meglehetősen különböző elképzelések vannak a tárgyalóasztalon - derült ki az ülésre érkező miniszterek nyilatkozataiból. Németország - a görög adósságválság tanulságaiból okulva - új stabilitási kultúrát akar meghonosítani az EU-ban. Mások azonban - mint például Luxemburg - éppen amiatt bírálják a németeket, hogy a többiekkel való egyeztetés nélkül, különutas lépéseket tettek, így például korlátozták az úgynevezett meztelen shortolási műveleteket (fedezet nélkül árfolyamesésre játszó tranzakció) a pénzügyi piacokon.

A németek szerint az Európai Bizottság helyett új testületnek kellene ezentúl górcső alá vennie a nemzeti stabilitási programokat. Ebben az Európai Központi Bank emberei, illetve "független" intézmények kaphatnának szerepet. A pénzügyi tervezést illetően Ausztria, Svédország és az Egyesült Királyság előzetesen ellenkezésének adott hangot azzal a német elképzeléssel szemben, hogy az uniós pénzügyminiszterek még a parlamenti elfogadás előtt tekintsék át az egyes tagországok költségvetés-tervezetét. Felmerült olyan elképzelés is, hogy az uniós stabilitási előírásokat notóriusan megszegő országtól vonják meg a jövőben a strukturális támogatási pénzeket, illetve függesszék fel a tagállami kormányokat képviselő tanácsban a szavazati jogukat.