[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

> hírek

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac Gazdaság Plusz
90
100
100

Gigaerőmű épülhet Szegeden

[origo]|2010. 05. 21., 7:36|

Egy svájci befektetőcég gázerőművet építene Szegeden, két, viszonylag nagy gázblokkal - írja a Népszabadság.

Először egy 440 megawattos blokkot alakítanának ki 2012-től a helyi ipari parkban, ami 2015-től működne, a tervek szerint legalább 25 évig, és körülbelül 50 embernek adna munkát - olvasható a Népszabadságban.

A másik blokkot az első beindítása után építenék meg, attól függően, milyen lesz akkor a piaci helyzet. A befektetőcég kommunikációs igazgatója a lapnak azt mondta: azért választották Magyarországot, mert itthon ki kell váltani az elöregedett erőműparkot, valamint bíznak abban, hogy az igények növekedésével nyereséges lenne a beruházásuk. A társaság idén egy szlovák, majd egy belga gázerőművet állít üzembe.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.

Szavazás

További adatok » Időjárás »