A Fidesz által benyújtott kormányprogram szerint a drasztikus kamatcsökkentés lehet a gazdaság felpörgetésének alapja, egyelőre azonban nem világos, hogyan oldanák ezt meg. Az eddigi nyilatkozatok alapján több olyan lépés is várható a leendő kormánytól, amelyek megnehezíthetik a jegybank által megszabott kamatszint csökkentését, ráadásul az egyik legerősebb tényező a nemzetközi környezet, amire nem sok hatása lehet Magyarországnak.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static9.origos.hu/i/1005/20100507valutadev.jpg)
Kritika helyett együttműködne a Fidesz a jegybankkal
"A magyar vállalkozások fejlődése szempontjából fontos, hogy az új kormány minél gyorsabban levigye a nyugat-európai szintre a forintkamatokat" - derül ki a kormányzásra készülő Fidesz szombaton közzétett kormányprogramjából, amit kedden kezdett tárgyalni a parlament. Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter kedden a parlament költségvetési bizottsága előtt azt mondta, hogy a vállalkozások tőkéhez juttatásához olcsóbb hiteleket kell biztosítani, amit az alapkamat csökkentésével, "ha kell, kamattámogatással" érnének el.
Azt nem tudni, hogy mikorra érné el a kormány a magyarnál 4,25 százalékkal alacsonyabb, 1 százalékos nyugat-európai szintet. "Nem lehet beütemezni a kamatcsökkentést" - mondta az [origo]-nak Domokos László, a parlament költségvetési bizottságának egyik fideszes tagja, aki szerint a kormánypárt csak a célt tűzte ki a nyugati kamatszint formájában. A kamatokról a független jegybank dönt, a magyar kormánynak arra van lehetősége, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, ami lehetővé teszi a kamatcsökkentést.
Egyelőre az nem egyértelmű, pontosan hogyan akarja megteremteni az alacsonyabb kamatokhoz szükséges környezetet a Fidesz-kormány - főleg, hogy az eddig megismert kormányzati tervek között bőven akadnak olyan lépések, amelyek éppen az ellenkező irányba mutatnak, tehát inkább a kamat tartását vagy esetleg emelését vetítik előre.
Felpöröghet az infláció
Az egyik ilyen gond az lehet, ha felpörög az infláció, márpedig Matolcsy György a meghallgatáson azt is közölte, hogy az új kormány hároméves adócsökkentési programjának az a lényege, hogy a jövedelmeket terhelő adókat csökkentik, a fogyasztást és a forgalmat terhelő adókat pedig növelik a versenyképesség javítása érdekében.
A fenti adólépések miatt könnyen drágulhatnak a szolgáltatások, a fogyasztási cikkek, ennek eredményeként felgyorsulhat az infláció. Márpedig a jegybanktörvény szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik legfontosabb feladata az infláció elleni harc, ezért inflációs nyomás esetén könnyen arra kényszerülhet a jegybank, hogy nem hogy csökkenteni nem tudja, hanem emelni kénytelen az alapkamatot.
Nehezítheti a kamatszint csökkentését az is, ha a Fidesz a korábbi jelzéseknek megfelelően megemeli az idei évre várható költségvetési hiánycélt. Ezt ugyan azzal indokolják, hogy a mostani kormány által kitűzött cél egyszerűen nem tartható, a befektetők azonban minden bizonnyal nem fogják üdvözölni a változtatást.
További gondot jelenthet a nemzetközi hangulatból adódó bizonytalanság, az eurózóna adósságválsága, ami a forint árfolyamát a magyar események és a magyar kamat változatlansága esetén is lejtőre teheti, így krízishelyzetben indokolt lehet a korábbiaknál is óvatosabban kezelni a kamatszintet.
Magától is csökkenhet a kamatszint
"Ha a gazdasági környezet, a mutatók javulnak, akkor az alapkamat gyakorlatilag magától csökken, ezért nem a kamattal kellene foglalkoznia a gazdaságpolitika vezetőjének. Nem beszélve arról, hogy a kamatszint meghatározása nem a kormány, hanem a független jegybank feladata" - mondta Németh Dávid, az ING makrogazdasági elemzője az [origo]-nak, aki szerint sokkal inkább a konkrét intézkedéseket kellene felvázolni, például azt, hogy miképp kívánja csökkenteni az adóterheket a kormány, miből lesz erre pénz.
Jelenleg a bizonytalanság komoly tényező, hiába van soha nem látott mélységben, 5,25 százalékon az alapkamat, az úgynevezett hosszú kamatok, azaz a öt-, tízéves és tizenöt éves államkötvények kamata bőven meghaladja ezt a szintet, jelenleg 7 százalék körül, illetve e szint felett mozognak. "Azaz a befektetők többéves távlatban csak viszonylag nagy prémium mellett hajlandóak finanszírozni az államadósságot" - fogalmazott Németh Dávid, aki szerint a hosszú kamatok csökkenéséből látszik majd, ha a befektetők elkezdenek bízni a magyar gazdaságpolitikában, a szigorú költségvetésben és a növekedésben.
Rajtunk kívül álló feltételek
"Konkrétumok még nem hangzottak el, ezért inkább politikai kommunikációról beszélhetünk" - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője, aki szerint ezzel együtt nem teljesen elrugaszkodott a valóságtól a leendő nemzetgazdasági miniszter kijelentése, amely szerint a jelenlegi reálgazdasági helyzetben 4,5 százalékos alapkamatra lenne szükség. Már most is vannak elemzők, akik nem tartják kizártnak, hogy az év végére négyessel kezdődjön a kamatszint, de ehhez több feltételnek is teljesülnie kell, amelyek közül az egyik a nemzetközi befektetői hangulat, márpedig ezt Magyarország semmilyen szinten nem tudja befolyásolni.
Török Zoltán szerint nem szabad elkótyavetyélni a jelenlegi kedvező költségvetési pozíciónkat, vagyis azt, hogy Európában szinte egyedülálló módon mindössze 4 százalék körüli hiány szerepel a magyar tervekben. "Arra van szükség, hogy a deficit a következő években a az euró bevezetéséhez szükséges 3 százalék környékére süllyedjen és ezt el is higgyék a befektetők. Összességében vannak homályos, egymásnak ellentmondó tervek, de ezekből még bármi kisülhet. Minél előbb látni kellene a konkrét lépéseket" - tette hozzá Török Zoltán.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.