Javult a piaci hangulat, 280 alatt az euró

Vágólapra másolva!
Szerdán csillapodott kissé a kockázatkerülés a nemzetközi piacokon, ami pozitív korrekcióra nyitott lehetőséget a térségbeli devizák körében.
Vágólapra másolva!

Az eurót szerdán délután negyed ötkor 277,98 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelőtt háromnegyed tízkor tartott 278,57 forint és a kedd délutáni 280,11 forint után. A forint árfolyamát a kereskedők szerdán a keddi 278,00-281,75-ös euró jegyzési sávnál kissé erősebb mozgási tartományban várják. Az árfolyam 277,20 és 279,60-as euró jegyzés között mozgott, a délután folyamán pedig a 278-as jegyzés közvetlen környékére szűkült.

A dollárt szerdán délután 227,21 forinton jegyezték 1,2243 dolláros euró árfolyam mellett. Kedden délután négy órakor a dollár jegyzése 228,99 forint, az euró jegyzése 1,2239 dollár volt. A svájci frankot szerdán délután 196,41 forinton jegyezték a kedd délutáni 196,31 forint után, 100 japán jent pedig 250,79 forinton 255,89 forint után.

Szerdán csillapodott az a keddre jellemző befektetői bizalomvesztés és menekülés a kockázatosabb deviza befektetési eszközökből - és általában is a részvényekből - a biztonságosabb, válságos időkben "befektetési mentsvárnak" tekintett devizák, a dollár és a jen felé. A konszolidálódó hangulat a piacoknak jó okot szolgáltatott a korábban elszenvedett veszteségekre alapozó felvásárlásokra, ami már az amerikai kereskedési szakaszban elindult, leginkább a DJIA-30 index 10 ezer pont alatti értékei miatt.

Szerdán javított a befektetői hangulaton, illetve mérsékelte a befektetői kockázatkerülést az OECD korábban jelzettnél kedvezőbb világgazdasági növekedési kilátásokról kiadott jelentése. Az utóbbi időkben elharapózó piaci kockázatkerülés legfőbb oka, az euróövezeti szuverén adósságtörlesztési válságnak tulajdonított világgazdasági növekedést hátráltató hatás azonban továbbra is a legnagyobb kockázat a fellendüléssel szemben.

A dollár árfolyamindex szerdára virradóra veszített erősödő lendületéből egy erőteljes ellenállási pont áttörésére tett kísérlet meghiúsulása miatt, a főbb devizákkal szembeni árfolyama ezért szerdán stabilizálódó értékeket mutat. Az euró árfolyama 1,23 dollár viszonylag szűk környezetében ingadozott szerdán. Mozgási tartományának határai 1,2232 és 1,2343 dollár jegyzésnél voltak.

Hosszabb távon azonban az euró további gyengülésére számítanak a piacon. Kedden több piaci elemző is annak a véleményének adott hangot, hogy az euró/dollár árfolyam nagy valószínűséggel át fogja lépni vásárlóerő alapján 1,13-1,14 dollár környékén kalkulált paritást, illetve akár 12 havi távlatban is elérheti a nominális paritást.