Mutáns gomba veszélyeztetheti a globális élelmiszerellátást

Vágólapra másolva!
A búzára veszélyes Ug99 nevű gomba négy új törzsét azonosították tudósok, akik állítják: a mutánsok veszélybe sodorhatják a globális élelmiszerellátást. A gomba újonnan meghatározott törzsei Afrikából származnak, de valószínűsíthetően Ázsiában és további térségekben is elterjedhetnek, számolt be az amerikai székhelyű Borlaug Global Rust Initiative (BGRI) nevű csoport, amely a búzára veszélyes fertőzésekkel foglalkozik.
Vágólapra másolva!

"A tavaly Dél-Afrikában azonosított mutációk sebezhetőbbé teszik a búzát, mivel a kórokozók új vándorlási lehetőségekhez jutnak a levegő által" - fogalmazott közleményében a BGRI. A mutációkat feltérképező kutatást a dél-afrikai University of Free State végezte, az eredményekről az oroszországi Szentpéterváron a jövő héten kezdődő nyolcadik nemzetközi búza konferencián számolnak be.

Az Ug99 a levegőben terjedő gomba, amely az egész termést tönkreteheti. A kártevő Kelet-Afrikában ütötte fel a fejét egy évtizede, és azóta Jement, valamint Iránt is elérte, arra kényszerítve a tudósokat, hogy Ug99-ellenálló búzaféléket fejlesszenek ki ,mutatott rá az amerikai kezdeményezés. A gomba új törzsei súlyos problémát okozhatnak, idézte a közlemény az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság, az FDA búzaszakértőjét.

Más szakértők rámutattak arra, hogy a fertőzés komoly kockázatot jelenthet Dél-Ázsia sűrűn lakott és szegény országaiban, hosszútávon pedig elérheti Ausztráliát és Észak-Amerikát is. A válságnak globális hatása lehet: elég csak arra gondolni, hogy Dél-Ázsia adja a világ búzatermésének 20 százalékát.