A forint dollárral szembeni gyengülése és az olajtermékek világpiaci drágulása miatt a gáz árának akár 15-20 százalékos emelkedése is következhet júliustól. A Népszabadság információja szerint az új kormány már elkezdte a tárgyalásokat az energiapiac szereplőivel, akik vélhetően nem nagyon fognak ellenállni.
A lap szerint 15-20 százalékos gázáremelkedés jöhet júliustól, mivel az elmúlt hetekben kilőtt az elszámolásnál használt dollár árfolyama, valamint némileg a világpiaci ár is emelkedik. A hazai felhasználású gáz döntő része Oroszországból származik.
A gázszolgáltatók szerint a dollár árfolyamának változása azonnal megjelenik könyveikben, mivel dollárban kell kifizetniük az orosz gázszállítmányokat. Áprilisig 200 forint körül ingadozott a zöldhasú ára, de az eurózóna gyengélkedése miatt a dollár emelkedni kezdett, május végére a 230 forintot is megközelítve. A május-júniusi átlagbecslés 225 forint, ami az előző számításhoz képest több mint 10 százalékos emelkedés.
Az oroszországi gáz magyar ára 350 dollár, ami júliustól 360-370 dollárra emelkedik ezer köbméterenként. Az olajár nemzetközi zuhanása miatt azonban az év további részében nem várható újabb tarifaemelkedés ebből a tételből.
A Népszabadság értesülése szerint az új kormány - bár eddig nem sokat közölt az energiaterveiről - "rendkívül lendületes háttérmunkába kezdett" az árak leszorítása érdekében. A Magyar Energia Hivatal minden eddiginél részletesebben vizsgálja az adatokat - írja a lap. A szolgáltatók számára kevésbé jelentős a júliusi tarifa az alacsony fogyasztás miatt, ezért vélhetően állnak a tárgyalások elébe.
Korábban komoly politikai vihart kavart, hogy a Magyar Energia Hivatal elnöke egy újságírói számításra rábólintva 16-17 százalékos áremelést ismert el. A kormányzó szocialisták kemény támadást kezdtek a hivatalelnök ellen, mivel szerintük ezzel előre bemondta, hogy mekkora emelést fogadnak majd el a szolgáltatóktól.
Az emelés végül átlagosan 10 százalékos volt, mivel a kormány megváltoztatta a számításra használt képlet egyes elemeit. Egy energetikai tanácsadó szerint viszont a változás miatt a cégeknek kevésbé éri majd meg tárolni a gázt, ezért egy újabb gázválság esetén kiszolgáltatottá válhat az ország.
A szolgáltatói körökben biztosra veszik, hogy az Orbán-kormány követni fogja a Bajnai-kormány gyakorlatát és a mérséklés érdekében változtatják majd a szabályokat. A Népszabadság szerint elemzők azt állítják, hogy az új kormány azért is csökkenti a gázszolgáltatók nyereségét, hogy később olcsóbban tudja majd megvenni őket.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.