Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy hosszú távon 70 évre emeljék a tagállamok a nyugdíjkorhatárt, hogy senki ne töltse élete több mint harmadát nyugdíjasként. A tagállamokban már most is sztrájkolnak a szigorítások ellen.
Európai szintű nyugdíjszabályozást kezdeményez az unió bizottsága egy úgynevezett zöld könyv benyújtásával, amelyben arra tesz javaslatot, hogy a tagállamok emeljék a nyugdíjba vonulás korhatárát. A tervek szerint 2060-ig 70 évre szükséges emelni a határt ahhoz, hogy fenntartható maradjon a nyugdíjas ellátás.
A korhatáremelés nélkül azt kockáztatják az országok, hogy kisebb kifizetés és magasabb adók kombinációját kell áterőltetniük a társadalmon - írja a Times internetes változata. A lakosság lehangoltan reagál a szigorításokra annak ellenére, hogy egyre többen látják be, hogy a jelenlegi rendszer nem működőképes.
"Mire visszavonulok, a rendszer teljesen más lesz és nem az én javamra" - mondta egy 38 éves párizsi felszolgáló. "Nyugdíjba mehetek 63 évesen? Lesz elég pénzem? Egyik sem biztos már" - tette hozzá.
Az európai gazdaságok kemény megszorításokon mennek keresztül, hogy leszorítsák költségvetési hiányaikat. Ennek keretében bérbefagyasztások, egészségügyi szigorítások és egyéb szociális juttatások megvonása mellett a nyugdíjrendszerhez is hozzányúlnak.
Franciaországban emelni kívánják az európai szinten is alacsony 60 éves nyugdíjkorhatárt, a majdnem csődbe jutó Görögországot az unió figyelmeztette, hogy vállalja a kemény lefaragásokat, amit a segélycsomagért cserébe vállalt. Görögországban 13. és 14. havi nyugdíj is volt, amit a reform keretében megszüntetnek.
Magyarországon a Bajnai-kormány döntése nyomán 2022-ig 65 évre emelik a nyugdíj-korhatárt , valamint megszüntették a 13. havi kifizetést.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.