Oszkó: Kósa a devizahitelesek alatt vágja a fát

Vágólapra másolva!
Kósa Lajos szerint államcsőd fenyeget, Oszkó Péter napokban távozott pénzügyminiszter szerint azonban ezzel a kijelentéssel az ország és a devizahitelesek alatt vágja a fát a politikus.
Vágólapra másolva!

"Átgondolt nyilatkozatban nem fordulhatnának elő a "görög" és az "államcsőd" szavak, miközben teljesen stabil az ország finanszírozási helyzete. Érthetetlen ez a rövidlátó politika. Az ilyen nyilatkozatokkal a devizahitelesek és az ország alatt vágják a fát" - mondta az [origo]-nak Oszkó Péter, ex-pénzügymniniszter.

"Egy ilyen nyilatkozat hatására gyengülhet a forint, romolhat az ország kockázati besorolása. Ha valaki nem hisz az előző kormány számainak, akkor meg kell nézni az olyan független szervezetek jelentéseit mint a nemzeti bank vagy a költségvetési tanács, az ő jelentéseik szerint is teljesen stabil az ország finanszírozási helyzete" - fogalmazott Oszkó.

Kósa Lajos a Napi Gazdaság csütörtöki debreceni kkv-fejlesztési konferenciáján azt mondta, úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük."

Kósa azt is elmondta, hogy "egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni." A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint "a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg".

A költségvetési tanács márciusban kiadott, a 2010 és 2014 közötti időszakra vonatkozó technikai kivetítése szerint sincs államcsőd veszély, az MNB szerdai jelentése ugyan említ kockázatokat, de államcsődről ott sincs szó. A jegybank szakértői szerint további kormányzati intézkedések nélkül a költségvetés jelenleg érvényes hiánycéljának túllépése várható, a GDP-arányos államháztartási deficit a kamattartalék törlésétől függően 4,3-4,5 százalék lehet. Ez az előrejelzés nem tartalmazza a költségvetési feszültségek kezeléséből adódó többletkiadásokat, melyek nagyságrendjéről nincs új információ. Az MNB szakértői 2011-re és 2012-re csak technikai kivetítést tudtak alkalmazni, ezek alapján jövőre 3,9 százalék, míg két év múlva 2,9 százalék lehet az államháztartás hiánya.