Leváltották posztjáról Vági Mártont, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét, helyére Fellegi Tamás miniszter Petykó Zoltánt nevezte ki.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2010. június 3-ai hatállyal visszavonta Vági Márton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének vezetői megbízatását. Az ügynökséget irányító miniszter a közelmúltban kialakult aggályos gyakorlat miatt döntött Vági Márton azonnali leváltása mellett. Az ügynökség az elmúlt hetek során kulcspozíciókat elfoglaló felsővezetőkkel kötött, közös megegyezéssel történő munkaviszonyt megszüntető megállapodásokat, amelyekkel az állami szervezet nagy összegű végkielégítésekre kötelezte magát.
A felügyeleti jogokat ellátó miniszter szerint a volt elnök eljárása súlyosan sérti a kiemelkedő állami költségvetési források elosztását felügyelő szervezetnél történő felelős gazdálkodás elvét és veszélyezteti a működés biztonságát.
Petykó Zoltánt nevezték ki
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség új elnöke az 51 éves Petykó Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara korábbi elnöke, aki széleskörű gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik a vagyon- és forráskezelés területén - olvasható a minisztérium közleményében. Az új elnök által vezetett ügynökség garantálja a sikeres pályázatokon elnyert források határidőn belüli kifizetését. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget irányító, és a hazai fejlesztéspolitika stratégiai irányvonalait meghatározó minisztérium célja, hogy az új kormányprogramnak megfelelően megerősítse és biztosítsa az uniós források ellenőrzésének biztonságát és a szervezet folyamatos működését.
Az NFM első számú prioritása - a működés folyamatosságának megőrzése mellett -, hogy hatékony, felhasználóbarát és emberközeli támogatási rendszerrel gyorsan és egyszerűen juttassa el az uniós forrásokat a magyar kis- és középvállalkozásokhoz, mivel ők az új munkahelyek megteremtésének főszereplői. Ennek érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rövid távú célja, hogy szisztematikusan felülvizsgálja az eddigi forráselosztási gyakorlatot és megszüntesse a pályázati rendszer széttagoltságát.
Az NFM az uniós források felhasználását nehezítő bürokrácia és a túlzott adminisztrációs akadályok leépítését, valamint az alacsony lehívási arány és a támogatások felhasználására biztosított idő növelését is kiemelt prioritásként kezeli - zárul a közlemény.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.