A nagy nemzetközi befektetési alapkezelők bíznak bennünk

Vágólapra másolva!
Nagy nemzetközi befektetési alapokat kezelő befektető szakemberek  "esetlennek" tartják magyar politikusok múlt hét végi nyilatkozatait, amivel azonban csak a magyar lakosságot készítik fel a megszorításokra. További kormányzati hibák esetén viszont semmivé válhat a magyar és kelet-európai piacok hétfői konszolidációja is.
Vágólapra másolva!

A magyar szuverén adósság fizetésképtelenség elleni biztosításának díja 13 havi csúcsra szökött fel, a magyar tőzsdeindex pedig zuhant az elmúlt hét végén, miután a kormánypárt néhány magas rangú képviselője a göröghöz hasonló adósságkrízis bekövetkezésének lehetőségét vetette fel.

Hétfőn konszolidálódtak kissé a magyar piacok azt követően, hogy Varga Mihály államtitkár és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is megerősítette: a kormány köti magát a 3,8 százalékos GDP-arányos deficitcél tartásához.

Nagy nemzetközi hitelminősítő intézetek hétfőn óvatosságra intették a befektetői közösséget a magyar fiskális politika alakulását illetően, ami negatív hatással is lehet az ország szuverén adósbesorolására.

A riogatás csak belföldi fogyasztásra

A nemzetközi befektetői közösség azonban meg van győződve arról, hogy a "valóságtól elrugaszkodott" politikusi kijelentések kizárólag belföldi fogyasztásra szóltak és a lakosságot igyekeztek felkészíteni a küszöbön álló megszorításokra.

A magyar papírokat portfolióiban semleges súlyozással tartó F&C befektetési alapkezelő feltörekvő piaci vezető elemzője Jeff Chowdhry szerint "a magyar politikusok súlyos hibát vétettek, amikor párhuzamot vontak Magyarország és Görögország között, mivel Magyarország semmilyen formában és semmilyen szempont szerint nem vethető össze Görögországgal. Sőt, Magyarország egyre vonzóbb képet mutat" - mondta, hozzátéve, hogy sajnos mindössze négy eléggé likvid magyar részvény között válogathat, aki be akar fektetni.

A befektetési szakemberek rámutatnak arra is, hogy a tavalyi 80 százalékos GDP-arányos államadósság egyike ugyan a legmagasabbaknak Kelet-Európában, de messze elmarad a görög 120 százaléktól.

Nincs gond amíg az unió és az IMF segít

A magyar küladósság lejárati profilja sem ad okot komoly aggodalomra. Egy viszonylag kicsi, 30 milliárd jenes hitel válik esedékessé június 12-én és egymilliárd euró szeptember 7-én.

Magyarország 2 milliárd eurós 10 éves kötvényt bocsátott ki januárban és közölte, hogy nem tervez további kötvénykibocsátásokat az idén. Az ország az idén még nem hívott le az EU-IMF hitelkeretből sem.

"Mindaddig, amíg az EU-IMF hitelkeret rendelkezésre áll, nem alakulhat ki hitelfelvételi kényszerhelyzet" - mondta Edwin Gutierrez, az Aberdeen Asset Management feltörekvő piaci alapkezelője. "Mindaddig, amíg nem követnek el semmi butaságot, mint például az adók csökkentését, addig minden rendben lesz" - fogalmazott.

A befektetők bíznak bennünk

A görög adósságtörlesztési problémák súlyosan érintették a kelet-európai országokat az idén, részben a kereskedelmi és banki kapcsolatok miatt, részben pedig a befektetési alapok túl kockázatosnak ítélt feltörekvő piaci eszközök iránt általában is megcsappant befektetési érdeklődése miatt.

A többi, az idén 10 százalék körüli árfolyamveszteségen átesett feltörekvő piaci nemzetgazdasághoz hasonlóan azonban a magyar tőzsde is egyre jobb felvásárlási lehetőségeket kínál a befektetőknek.

A feltörekvő piaci befektetéseket kezelő Templeton Asset Management ügyvezető elnöke, Mark Mobius - megjegyezve, hogy jelenleg alulsúlyozottan kezeli a feltörekvő európai eszközöket - kijelentette: "a világ jelenleg a szuverén adósságtörlesztési problémákra összpontosít. Ez még egy ideig így is marad és negatív hatása lesz a befektetői hangulatra. De egyes kelet-európai befektetési eszközök már kezdenek egyre vonzóbbnak tűnni."

További hibák esetén semmivé válhat a konszolidáció

A befektetési alapkezelők és a hitelminősítők Magyarország következő lépésére várnak. A kabinet ígéretet tett a költségvetési kiadások GDP-arányosan 1,0-1,5 százalékos csökkentésére, de a bizonytalanság változatlanul fennáll. Matolcsy György jelezte, hogy a jelenleginél alacsonyabb egykulcsos családi jövedelemadó bevezetésére is sor kerülhet, amit nem nagyon lehet összeegyeztetni az EU-IMF segélycsomag folyósítási feltételeivel. További kormányzati hibák esetén elemzők szerint semmivé válhat a magyar és kelet-európai piacok hétfői konszolidációja is.

"Politikusok gyakran fognak mellé - időnként látványosan. Abbéli igyekezetükben, hogy felkészítsék a lakosságot a megszorításokra, pánikot okoztak" - mondta Allan Conway, a magyar befektetési eszközöket portfolióiban semleges súlyozással tartó Schroders befektetési alapkezelő feltörekvő piaci befektetési vezetője. "Kis híján önmaguk lettek saját maguk legnagyobb ellenségei. Magyarországról alkotott véleményük sokkal rosszabb, mint a piacé - és még a végén a befektetők ezt el is hiszik nekik"- tette hozzá.