Bízik a magyar piacban a leghíresebb feltörekvő piaci guru

Vágólapra másolva!
A több mint negyven éve feltörekvő piaci eszközöket kezelő befektetési guru, MarkMobius szerint érdemes Magyarországon és a közép-kelet európai országokban eszközöket vásárolni hosszabb távon is.
Vágólapra másolva!

Most kell eszközvásárlásba kezdeni Magyarországon és a többi közép-kelet európai országban, vélekedik a Templeton Asset Management befektetési alap vezetője, Mark Mobius , írja a Bloomberg. A piaci guru szerint, aki több mint negyven éve kezel feltörekvő piaci eszközöket, nem lesz w-alakú recesszió, vagyis nem kell visszaesésre számítani.

A 34 milliárd dollárnyi feltörekvő piaci eszközt kezelő befektetési guru úgy nyilatkozott a Bloomberg televíziónak, hogy az elmúlt időszakban több mint 20 százalékos eséseket is produkáló magyar piacon érdemes eszközvásárlásba kezdeni, nem csak rövid távon. A guru hangsúlyozta azt is, hogy a magyar számok közel sem olyan rosszak, mint a görögöké.

A globális részvénypiacok az áprilisi csúcs óta több mint 10 százalékot estek, az MSCI tőzsdei világindex több mint 15 százalékot esett a görög adósságválság és annak lehetséges következményei miatt. A forint múlt pénteken (június 4-én) a legnagyobb gyengülést szenvedte el éves szinten, és a magyar tőzsde is jelentőset esett Kósa és Szijjártó azon nyilatkozata után, hogy nem túlzása Görögországot és az államcsődöt emlegetni Magyarországgal kapcsolatban.

A BUX 17 százalékot vesztett értékéből az április 6-i csúcs óta. "Rajta tartjuk a szemünket a magyar részvényeken." -fogalmazott Mobius. De nem csak nálunk, hanem Lengyelországban, Csehországban, Oroszországban, Romániában és Bulgáriában is eszközvásárlást fontolgat a feltörekvő piaci guru.