Orbán beszéde közben erősödött, utána gyengült a forint

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti beszéde közben jelentősen erősödött a forint. A piaci hangulat később megváltozott, fél ötkor már majdnem ugyanott volt az árfolyam, ahol a beszéd kezdetekor.
Vágólapra másolva!

Az euró jegyzése reggel még 287 foirntnál járt, kevéssel dél előtt, a kormányfő beszédét megelőzően pedig 285 forintnál volt a kurzus. Délután 14 óra előtt pár perccel, azaz azt követően, hogy Orbán Viktor kormányfő bejelentette a gazdasági fejlődés megindítását célző intézkedéssorozatot, 282 forintért kínálták a közös európai devizát, majd kevéssel 14 óra utánra már 281 forintra ment le a jegyzés.

Az erősödés 14 óra után kevéssel kifulladt, az euró jegyzése negyed 4-kor már 282,40 forint körül állt. Fél 5-kor 284 forint körül állt a jegyzés, ami gyakorlatilag megegyezik azzal a szinttel, ahonnan elkezdődött az Orbán-beszéd alatti erősödés.

A dollár árfolyama délben még 240 foirntnál tartott, majd 236 forintra esett az árfolyam. A svájci frank kurzusa ezzel párhuzamosan 206 forintról 204 forintra csökkent, ami abból adódik, hogy a svájci pénz erősödni tudott a nemzetközi piacokon kedden.

Orbán az adócsökkentéseken (társasági adó és szja) kívül több olyan bejelentést is tett, amely a költségvetési egyensúly helyreállításának irányába mutat. Ilyennek tekinthető a tervek szerint csaknem 200 milliárdot hozó bankadó bevezetése, a közszféra 120 milliárdos költségstoppja, az állami vagyonkezelés bértömegének csaknem 50 milliárdos csökkentése, illetve a pártok támogatásának 15 százalékos visszavágása.