A Richter húzta vissza a pesti indexet

Vágólapra másolva!
Minimális mínuszban zárt a BUX kedden a Richter több mint 2 százalékos gyengülése miatt. A többi vezető részvény erősödött. Szakértők szerint alapvetően pozitív volt a hangulat, mert a nemzetközi piacon az euró erősödött a dollárral szemben.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX 21 456 ponton végzett, ami 0,1 százalékos veszteséget jelent a hétfői - közel 1 százalékos erősödéssel elért - végeredményhez képest.

A vezető részvények a több mint 2 százalékkal 44 490 forintra gyengülő Richteren kívül erősödtek, azaz a gyógyszerpapír gyengülése akadályozta meg a BUX emelkedését. A Mol 0,1 százalékkal 18 265 forintra drágult, a Magyar Telekom 0,9 százalékkal 651 forintra erősödött, az OTP Bank árfolyama pedig 1,1 százalékkal 5080 forintra emelkedett.

Az euró erősödése segített a magyar tőzsdét

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint egyértelműen pozitív hangulat jellemezte a keddi kereskedést. A nemzetközi hangulattal haladt felfelé a kereskedés, a nap elején volt egy kis megtorpanás, de a pozitív hangulat kitartott. Ezt az üzletkötő a pozitív amerikai hangulattal és az euró dollárral szembeni erősödésével magyarázta. A budapesti tőzsdezáráskor az euró/dollár keresztárfolyam 1,2466-as szintnál tartott - mondta Ballai és hozzátette, ha nem látnak napvilágot negatív hírek, akkor tovább tarthat a pozitív hangulat, ami egyébként teljesen indokolatlan, mert a részvények túlárazottak.

Rózsa Balázs, az OTP Bank szakértője az alacsony forgalomra hívta fel a figyelmet, emellett zajlott ugyanis a részvénypiaci kereskedés szinte egész kedden. "Kedden iránykeresés volt inkább, illetve egyfajta érdektelenség jellemezte a Budapesti Értéktőzsdét. Kezd ugyan kibontakozni egyfajta irány, az euró/dollár árfolyam elindult felfelé, a tengerentúli indexek nagyobb pluszban vannak, a továbbiakat az ázsiai irány és az amerikai zárás fogja meghatározni" - mondta Rózsa Balázs. Az elemző ugyanakkor azt gondolja, hogy a következő napokban nem bontakozik ki egyértelmű trend.