Star Wars-sztárral indít a filmtőzsde

Vágólapra másolva!
Nyáron startol a tengerentúlon a filmtőzsde, ami lehetővé teszi, hogy a kasszáknál megbukó filmeken is lehessen keresni, az első tőzsdére kerülő film főszereplője Hayden Christensen, aki a fiatal Darth Vaderként lett ismert. Magyarországon egyelőre nem tervezik az újfajta pénzügyi termék bevezetését, bár a brókercégek szerint az ötlet nem rossz.
Vágólapra másolva!

Bár hollywoodi fimstudiók tiltakoztak ellene, a határidős és árupiaci tőzsdei ügyleteket felügyelő amerikai hatóság zöld jelzést adott a határidős filmtőzsdének, amelynek főszereplői az amerikai filmipar szuperprodukciói lesznek.

A tervek szerint a "Trend Exchange" névre keresztelt tőzsdén olyan pénzügyi termékekkel lehet majd kereskedni, amelyek árfolyama azon múlik majd, hogy egy-egy film miképp szerepel a pénztáraknál. A gyakorlatban ez azt jelenti majd, hogy akkor is nyereséghez lehet jutni, ha egy adott filmre kevesebben vesznek jegyet a mozikban, mint amennyivel az alkotóik számoltak - legalábbis a tengerentúlon, a magyar premier ugyanis egyelőre a távoli jövőbe vész.

Az első kontrauktusokat az amerikai mozikban augusztus 20-án megjelenő Takers című filmre lehet majd kötni. A produkció főszereplői között van Hayden Christensen, aki a Star Wars-sorozat fiatal Darth Vaderjeként lett népszerű, valamint Matt Dillon, akit többek között a Tótumfaktum, illetve a Keresd a nőt című filmekből ismerhetnek a magyar nézők.

Nem tippelési terep

A filmtőzsdét kitaláló cég, a Variana első embere, Robert Swagger szerint a tőzsdei platform több mint egyszerű tippelési terep, lehetővé teszi ugyanis, hogy a filmkészítők fedezzék a pénzügyi kockázataikat - valahogy úgy, ahogy a mezőgazdasági termelők fedezik a rossz időjárásból, vagy épp a devizaárfolyamok elmozdulásából adódó rizikót. Ha a film sikeres, úgy nem lehet nyerni majd az opciókon, de ha sikertelen, akkor legalább a tőzsdén kárpótolhatja magát a producer.

A hollywoodi studiók vezetői szerint azonban a filmtőzsde nem más, mint egy legalizált és szabályozott fogadóiroda, így nem is támogatják az elképzelést. A producerek szerint azért lenne veszélyes egy ilyen pénzügyi piac, mert a gazdasági válság megmutatta, hogy hova vezet a kapzsiság, a spekuláció és a pénzügyi felelőtlenség.

Jó ötletnek tartják

"Nagyon jópofa termék első látásra, de konkrét véleményt csak azt követően lehet mondani, ha megjelennek a filmes ügyletek a piacon" - mondták az [origo]-nak a Concorde szakértői. Gajdics Attila, a Concorde Film Alap vezetője közölte: a kockázatra éhes befektetők fantáziáját felkelthetik ezek a termékek a nyári tőzsdei uborkaszezonban. Szerinte a termék sikere elsősorban attól függ, hogy transzparens adatszolgáltatás kapcsolódik-e majd hozzá, ami azt jelenti, hogy pontos képet kell kapniuk a befektetőknek a jegyárbevételekről.

Szintén jó ötletnek tartja a filmtőzsde elindítását Kovács Roland, az Equilor elemzője, mert a széles körben ismert sikerfilmek közelebb hozhatják a tőzsdét és a különböző piaci ügyleteket a lakossághoz. "Jobban látható lenne a laikusok számára, hogy miként is működik egy ilyen termék, hogyan alakul az árfolyama, mit jelent a határidős ügylet. Az is az újdonság sikere mellett szólhat, hogy világszerte padlón vannak a kamatok és a befektetők az alacsony kamattal felvett pénz helyét keresik a világban. Az újdonságok pedig könnyen felszívhatják ezeket az összegeket" - mondta az Equilor szakembere.

Magyarországon várni kell

A filmtőzsade ellen szólhat ugyanakkor, hogy az utóbbi két év pénzügyi válsága során sok kisbefektető megégette magát az árfolyamok zuhanásakor és félnek a becsomagolt tőkepiaci eszközöktől - márpedig a filmtranzakciónál is erről van szó. "A filmes ügyletet az egzotikus kategóriába sorolnám, amely a válság miatt egyre óvatosabbá váló befektetők tetszését nem biztos, hogy elnyeri. Kérdés, hogy az óvatosságot képes-e legyűrni az újdonság ereje, ettől függ a filmtőzsde sikere" - mondta Kovács Roland.

A szakértők szerint a magyarországi bevezetéshez ismerni kellene az amerikai tapasztalatokat, vagyis tisztában kell lenni azzal, hogy a külföldi piacon volt-e rá megfelelő kereslet, pozitív volt-e a piaci fogadtatás. "Ehhez alsó hangon hónapokat kell várni" - mondta Kovács Roland, aki hozzátette azt is, hogy technikailag könnyedén megoldható a termék magyar piacra való bevezetése. Az adott magyarországi szolgáltatónak meg kell keresni azokat a külföldi partnereket, amelyek forgalmazzák az adott terméket, ha opedig megállapodnak, megköthetőek az ügyletek. Balásy Zsolt, a Concorde elemzője a filmes ügyletek magyarországi bevezetését ugyan elméletben elképzelhetőnek tartja, de ő csak kifejezetten hosszú távon lát erre esélyt.

Takers - az első tőzsdei film

A filmtrailer.hu beharangozójában ezt írja a Takers című filmről: van egy bűnöző csoport, amelyik már hosszú ideje próbára teszi a rendőrség türelmét, tökéletesen kivitelezett bankrablásaival ugyanis a legjobb nyomozók sem tudnak mit kezdeni. Óramű pontossággal hatolnak be és jönnek ki zsákmánnyal, és távozások után semmi sem utal rá, hogy egyáltalán ott jártak - kivéve a feltört széfet, és abból hiányzó pénzt. Nyomot sosem hagynak maguk után, tanúja sem marad a bankrablásnak, sőt, két meló között is mértéktartóan élnek. Egy utolsó munkára készülnek, egy minden eddiginél nagyobb fogásra, ám a tétek váratlanul megnőnek, amikor egy elszánt detektív (Matt Dillon), úgy tűnik, a nyomukra akadhat.