Közel öt százalékkal emelkedett az OTP a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 558,94 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel, 21 929,94 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,949 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletágigazgatója megjegyezte, hogy a nap eleji optimizmus kitartott zárásig. A jó befektetői hangulatból a szakértő szerint elsősorban az OTP profitált, a magyar bankpapír ára ugyanis csaknem 5 százalékot emelkedett. Az üzletágigazgató jelezte: a pozitív hangulat ugyanakkor a forgalomban nem tükröződött, hétfőn csak gyenge átlagos volt a BÉT forgalma.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szintén úgy vélekedett: a kínai hírek hajtották felfelé a tőzsdeindexet a Budapesti Értéktőzsdén. Az optimizmusból az OTP profitált leginkább.

Az üzletkötő szerint a következő napokban akár trendfordulóhoz is érkezhet a BÉT-en a kereskedés, azaz véget érhet a lejtmenet, és tendenciává válhat az erősödés. Sőre Balázs véleménye szerint még néhány kritikus napot át kell élniük a BÉT-en a befektetőknek, mire a trendek tisztán látszani fognak.

A Mol 490 forinttal, 2,63 százalékkal 19 100 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 248 forinttal, 4,86 százalékkal 5348 forintra nőtt, forgalmuk 13,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,25 százalékkal 650 forintra emelkedett, forgalma 933,0 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 610 forinttal, 1,42 százalékkal 43 660 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Az Egis 800,63 millió forintos forgalom mellett 140 forinttal, 0,74 százalékkal 19 140 forintra növelte értékét.

A BUMIX 1979,09 ponton zárt pénteken, ez 19,11 pontos, 0,98 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.