Zavart okozott Matolcsy devizahiteles bejelentése

2010.07.01. 10:28

Négy nagy magyar bankból háromnál nem kapták fel a fejüket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentésére. Matolcsy közölte, hogy a kormány úgy döntött, csütörtöktől nem lehet jelzálogjogot bejegyezni devizahitelekre. Mindössze egy banknál kérték az [origo] munkatársának türelmét addig, amíg ki nem derül, pontosan mit is akar a kormány. Az erről szóló törvényjavaslat csak pénteken jelenik meg, de azoknak valószínűleg nem kell izgulniuk, akik már megkapták a hitelt a banktól.

Július 1-jétől csak forinthitelre lehet jelzálogjogot bejegyezni, devizaalapú kölcsönre nem - jelentette be egy nappal a jelzett határidő előtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy több intézkedést is ismertetett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, a kormány június elején bejelentett 29 pontos programjából 16-ról döntött a kormány.

Matolcsy bejelentése a részletekre nem tért ki, vagyis nem világos, hogy pontosan kikre is vonatkozik a tiltás. A miniszter szavaiból az egyértelműen kiderült, hogy az erről szóló jogszabályt még nem fogadta el a parlament, sőt, erre csak hetek múlva van esély, pénteken ugyanis csak a javaslatot nyújtják be. A jogszabály visszamenőlegesen lesz hatályos, a szöveg azonban még nem nyilvános.

Sok a kérdés

Matolcsy bejelentése után nem egyértelmű, hogy bejegyezheti-e a jelzálogot az, aki megkapta már a banktól a hitelt, esetleg foglalót is letett a kiszemelt lakásért, illetve hogy mire számíthat, akinek már befogadta a hitelkérelmét a bank.

"A pénzügyi törvények hatályba lépése jellemzően a hitelbefogadási dátumot veszi alapul, vagyis, ha valakinek befogadták a kérelmét, akkor jellemzően rá még a régi szabályok vonatkoznak. A szerdai bejelentéssel kapcsolatban nem ismertek a részletek, gondot az okozna, ha szó szerint kellene venni a miniszteri szavakat, és a már aláírt hitelszerződések jelzálogjogát sem lehetne bejegyezni" - mondta az [origo]-nak egy neve elhallgatását kérő banki középvezető.

Kérdéses az is, hogy mi lesz azokkal, akik forint alapú hitelüket devizára szeretnék átváltani vagy például frankban felvett hitelüket euróhitelre cserélnék, illetve hogy megtiltják-e a devizahitelezést, például, amikor ugyanabban a devizában maradna az ügyfél, de más szolgáltatóhoz menne át az alacsonyabb törlesztőrészletek miatt.

A bankok többsége adna devizahitelt

Matolcsy szavai alapján már csütörtökön sem lehetne devizahitelt felvenni lakásvásárlásra, a jelek szerint azonban a bankok nem értelmezik ilyen szigorúan a miniszter kijelentését. Az [origo] csütörtökön reggel több bank ügyfélszolgálatát is megkereste, arról érdeklődtünk, hogy nyújtanak-e továbbra is devizahitelt. A négy nagy magyarországi, jelzáloghitelezéssel is foglalkozó bankból három ügyfélszolgálatán a reggeli nyitás után egyértelműen azt mondták az [origo] munkatársának, hogy természetesen fel lehet venni ilyen kölcsönt.

A devizahitelezési lehetőségre rábólintó három ügyintéző készségesen felvette a szükséges adatokat, amely alapján megadták a kamatszintet (6,5-7,5 százalék körüli kamatokat említettek) és részletesen tájékoztattak az egyéb költségekről, így például a kezelési díjról, az értékbecslés várható költségeiről, a jelzálogbejegyzés vonatkozó kiadásairól.

A négyből egy ügyfélszolgálaton dolgozó munkatárs volt, aki türelmünket kérte, amíg tájékozódik a helyzetről, mivel ő maga is az előző esti egyik televíziós híradóból értesült a kormány döntéséről. Később közölte, az ügyfélszolgálat még nem kapott kidolgozott utasítást arról, hogy a bank ad-e ezentúl devizaalapú lakáshitelt, ezért azt javasolta, hogy később érdeklődjünk.

"A bankok a hirtelen határidőről biztosan nem tudtak" - állította a banki ügyfélszolgálatok magatartását kommentálva Lippner Tamás, a benks.hu banki tanácsadó ügyvezető igazgatója. Szerinte a bevezetéshez jóval több időt kellene adni és szakmai egyeztetésekre is szükség lenne, ez utóbbi pedig tudomása szerint eddig még nem történt meg.

Már Orbán is bejelentette

A devizaalapú lakáshitelezés megszüntetését nem Matolcsy vetette fel, ez ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök június elején ismertetett akciótervének egyik pontja volt. A kormányzati szándék az volt, hogy ne nőjön tovább azon adósok száma, akik ugyan viszonylag kedvező induló feltételekkel vesznek fel hitelt, de később, a forintárfolyam előre nem látott változása miatt, esetleg olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem képesek törleszteni.

A svájci frank utóbbi napokban történt erősödése miatt sok devizahiteles kerülhet nehéz helyzetbe, a legtöbb svájci frankban eladósodott hitelfelvevő most több mint negyedével fizet többet havonta, mint amikor felvette a kölcsönt. Sok olyan hiteles is van, aki ugyan évek óta törleszti adósságát, most mégis azt látja majd, hogy több pénzzel tartozik, mint amennyit felvett a banktól (erről itt olvashat részletesen). A forinthitelek előnyben részesítése azért lehet jó, mert aki forintban adósodik el, nem teszi ki magát az árfolyamkockázatnak (igaz, a kamatkockázattal továbbra is számolnia kell - erről bővebben itt olvashat).

Keveseket érint

Matolcsy határidőre vonatkozó bejelentése előtt nem vert különösebben nagy hullámokat a devizahitelek visszaszorítása, a pénzügyi válság súlyosbodásával ugyanis Magyarországon gyakorlatilag eltűntek a svájcifrank alapú lakáshitelek, jelentősen megdrágultak az euróhitelek, a jegybanki alapkamat pedig már egy jó ideje csökken, így folyamatos a forinthitelek térnyerése.

Az MNB adatai szerint 2010 áprilisában, az újonnan folyósított hiteleken belül a forint-jelzáloghitelek aránya 76 százalék volt. Az is igaz mindeközben, hogy a korábbi évek ellentétes tendenciái miatt a deviza (elsősorban svájcifrank) alapú jelzáloghitelből még mindig nagyjából kétszer annyi van, mint forintból.

A Fidesz tavasszal azt is közölte, hogy "valamilyen módon" átválthatóvá teszi a devizában felvett hiteleket. A párt részleteket nem árult el az elképzeléseiről, de az biztosnak tűnik, hogy a devizahiteleseknek érdemes lesz alaposan mérlegelniük az esetleges váltás előtt. A forinthitel ugyan feltehetően drágább lesz, viszont az adósok megússzák az árfolyamingadozásból adódó kockázatot.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az intézkedéssel kapcsolatos kérdéseinkre cikkünk megjelenése után válaszolt, erről itt olvashat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK