Vágólapra másolva!
A Nemzetgazdasági Minisztérium gyorsjelentése szerint júniusig az egész évre tervezett államháztartási hiány 118,8 százaléka teljesült. A hiány ugyan rendszerint az év első felében teljesül, de a tavalyi adathoz képest (87,9 százalék) így is kiugrónak tűnik a szám.
Vágólapra másolva!

A minisztérium jelentése szerint az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - június havi hiánya 297,4 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 293,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 7,4 milliárd forintos deficittel, míg az elkülönített állami pénzalapok 3,3 milliárd forintos többlettel zártak.

A tervezett éves hiánynak így eddig a 118,8 százaléka a júniusig felhalmozódott 1033,6 milliárd forintos deficit. A költségvetésben évről évre nagyobb a hiány az első hónapokban, majd a befolyó adók miatt a hiányszint csökkenni kezd az év második felében. Az adat annak fényében tűnik kiugróan magasnak, hogy tavaly ugyanekkor 87,9 százalék volt ez az adat.

Az előző év azonos hónapjához képest júniusban a központi költségvetés bevételei mintegy 72 milliárd forinttal alacsonyabb szinten alakultak, a kiadásai pedig kismértékben, mintegy 5 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak bevételei a tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva mintegy 23 milliárd forinttal csökkentek, a nagyobb összegű központi költségvetési támogatások ugyanakkor az egyenleg alakulását kedvezően befolyásolták.

Az elkülönített állami pénzalapok június havi egyenlege az előző év azonos hónapjához viszonyítva kedvezőbben alakult, az alapok összes bevételei 7,2 milliárd forinttal kisebb összegben, kiadásai pedig 13,7 milliárd forinttal alacsonyabb összegben alakultak az előző év azonos hónapjának értékénél.