Három termékével kapcsolatos állításai miatt ötmillió forintra bírságolta a GVH a L'Oréal Magyarországot. A cég vitatja a döntést, és vizsgálja a bírósági felülvizsgálat lehetőségét.
Ötmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a L'Oréal Magyarország Kozmetikai Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Szerdai közleménye szerint a versenyhivatal jogszabályba ütközőnek találta a a Vichy Liftactiv CxP, Revitalift és a Vichy Cellu Metric termékeivel összefüggésben megjelentetett bizonyos állításokat.
A GVH azt vizsgálta, hogy az reklámoknak a hatékonyságott hangsúlyozó állításai valós, szakmailag megalapozott információkat közvetítenek-e. A cég egyes állításait igazolni tudta, így másokat azonban az általa benyújtott anyagok nem támasztottak alá megfelelően.
A bírság meghatározása során enyhítő körülmény volt, hogy rövid ideig reklámozott termékekről van szó, és az is, hogy a L'Oréal Magyarország valamennyi, a GVH által vizsgált termékéről végzett vizsgálatot. Súlyosbító körülményként értékelte viszont a GVH, hogy az egyes termékek kampánya az adott rövid időszakban intenzív volt, így a fogyasztók széles körét érhette el.
A L'Oréal Magyarország vitatja a GVH elmarasztaló megállapításait, és vizsgálja a határozat bírósági felülvizsgálatának lehetőségét - áll a L'Oréal Magyarország Kozmetikai Kft.-nek közleményében. "A termékek hatékonyságának olyan módon történő leírása, amelyet a magyar versenyhivatal döntése elvárna, álláspontunk szerint eltér a jelenleg a kozmetikai iparban nemzetközileg alkalmazott gyakorlattól" - idézi a cég közleménye Sasvári Tündét, a L'Oréal Magyarország pr-menedzserét.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.