Kétmilliárd euró fölött az idei külkertöbblet

Vágólapra másolva!
Kétmilliárd euró fölé emelkedett a magyar külkereskedelem idei, első öthavi többlete a KSH adatai szerint. Az import és az export egyaránt nagyot ugrott az egy évvel korábbihoz képest.
Vágólapra másolva!

Májusban 428,8 millió euró aktívummal zárt a külkereskedelmi termékforgalom az első becslések szerint, ez 4,6 millió euróval több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az első öt hónapban mérlege összesen 2,250 milliárd euró pozitívumot mutatott, ez 848,6 millió euróval haladja meg a 2009-es adatot.

A KSH közleménye szerint a kivitel májusban 5,692 milliárd euró volt, 22,7 százalékkal több a tavalyinál. A behozatal 24,9 százalékkal, 5,264 milliárd euróra nőtt. Az első öthavi export 19 százalékkal 27,527 milliárd euróra nőtt, míg az import 16,3 százalékkal 25,276 milliárd euróra emelkedett.

Forintban számolva májusban 121,6 milliárd forint, az első öt hónapban pedig 606,2 milliárd forint volt a külkermérleg többlete. Egy évvel korábban az aktívum 116,7 milliárd forint, illetve 418,5 milliárd forint volt.

Az első öthavi részletes adatokat július 30-án közli a KSH.