A derűlátó BMW a frankfurti piac sztárja

Vágólapra másolva!
A korábban jelzettnél több autó eladásával számol a BMW, így az autógyártó részvénye lett a legkelendőbb részvény a frankfurti piacon.
Vágólapra másolva!

Kedden délelőtt kedvezően módosította idei előrejelzését a BMW - írja a Marketwatch amerikai online üzleti lap.

A müncheni központú vállalat szerint 2010-ben 10 százalékkal 1,4 millió darabra növekedhetnek az eladások, szemben a korábbi jóslattal, amely egyszámjegyű emelkedéssel számolt. A derűlátó előrejelzést a kedvezőbb piaci környezettel, valamint az 5-ös sorozat és a BMW X1 modell iránti kereslettel magyarázta a vállalat.

A kedvező prognózist értékelte a piac, a BMW-részvények árfolyama a frankfurti értéktőzsdén dél előtt pár perccel több mint 6 százalékos pluszban volt, ezzel a legjobb teljesítményt mondhatta magáénak a parketten.