Továbbra is milliárdok állnak régi bankjegyekben

Vágólapra másolva!
Fél év alatt viszonylag alacsony összegben érkeztek vissza forgalomból kivont bankjegyek az MNB-be, a vissza nem vitt bankók teljes állománya több mint 14 milliárd forintra rúg. Arról azonban még csak becslések sincsenek, hogy a nyilvántartott összeg mögött álló bankjegyek közül mennyi van konkrétan a lakosságnál, és mekkora rész semmisült meg.
Vágólapra másolva!

Még mindig jelentős értéket képviselnek a forgalomból kivont, vissza nem váltott bankjegyek. Januárban közel 15 milliárd forintra rúgott az elvileg a lakosságnál lévő, forgalomból már kivont pénzek állománya, ez az összeg hat hónap alatt mindössze szűk 300 millió forinttal csökkent.

A múlt év végén a forgalomból kivont kétszázasok vezették a visszahordott bankjegyek toplistáját, a januári 3,24 milliárd forintos összérték mostanra 3,1 milliárd forintra csökkent, azaz közel 820 ezer bankót vettek vissza. A kétszázas bankókat leváltó érmékből június 30-án 77,9 millió darab volt forgalomban - derül ki az MNB csütörtökön közzétett negyedéves jelentéséből. (A 15,6 milliárd forint értékű kétszázasok részesedése, az összes érmén belül, mennyiségben 6,8 százalékos, értékben pedig több mint 35 százalékos.)

A második helyen az úgynevezett hologramcsík nélküli ezres áll, melyből január vége óta 86 ezer darab érkezett be az MNB kasszájába, a harmadik pedig a régi ezres, ebből több mint 10 ezer darab érkezett vissza a jegybankba.

Nem lehet tudni, hogy mennyi semmisült meg

A január óta végbement csökkenéssel számolva is, még 14,6 milliárd forint értékű, nem használható bankjegy nem érkezett vissza a jegybankba, ám arról nincsenek adatok, hogy ezekből mennyi semmisült meg, és mennyi van még a lakosságnál.

A jelenleg bevonás alatt álló bankjegyek közül a lila ("Ady") ötszázas, a zöld ("Bartók") ezres, a barna ("Széchenyi") ötezres már több mint tíz éve bevonás alatt áll, a hologramcsík nélküli, kék ezrest három éve vonták ki a forgalomból. Legutóbb a kétszáz forintos bankjegyet vonta ki a forgalomból az MNB, ezzel tavaly november 15-ig lehetett fizetni hivatalosan.


Az MNB tapasztalatai szerint az esetek túlnyomó részében - főként a nagy címleteknél - az intenzív beváltási szakasz után csak a véletlenül, hagyatékban fellelt, vagy másképp megtalált pénzek kerülnek vissza. A jegybank szerint vélhetően nem arról van szó, hogy a még a lakosságnál lévő bankjegyeket az emberek lusták visszaváltani, hanem arról, hogy azok egyrészt valóban elvesztek, megsemmisültek, másrészt rejtett helyen vannak. A kétszáz forintosból még lehet a lakosságnál viszonylag jelentős mennyiségű készlet, de ez a címletből adódóan nem nagy értékű.

Címlet -Visszaváltás határideje

Jelenlegi állomány/ Csökkenés értékben és darabszámban

Forrás: MNB

zöld kétszázas

2029. november 16.

3,07 milliárd forint

818 ezer darab

Forrás: [origo]

lila ötszázas

2019. szeptember 1.

1,547 milliárd forint

5116 darab

Forrás: MNB

zöld ezres

2019. szeptember 1.

3,28 milliárd forint

10 387 darab

Forrás: MNB

kék hologramcsík nélküli ezres

2027. augusztus 31.

3,81 milliárd forint

86 ezer darab

Forrás: MNB

barna ötezres

2019. július 27.

2,92 milliárd forint

4357 darab



"Sajnos nem lehet olyan becslést készíteni, hogy mennyi pénz semmisülhetett meg a forgalomból bevont bankjegyek közül. Csak azt tudjuk rögzíteni a 20 éves, az elévüléssel (amikor már nem lehet visszaváltani a bankjegyeket) véget érő bevonási folyamat után, hogy mennyit nem váltottak vissza. Ez általában - a régi bevonások tapasztalatai alapján - az eredetileg kibocsátott mennyiségnek nagyon kis százaléka" - közölte az [origo] kérdésére a jegybank. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a pénzbevonást követően, általában egy gyors, maximum egyéves visszaáramlási szakasz következik, utána egyre lassabban érkeznek vissza a bankjegyek az MNB-hez. Arról is érdeklődtünk, hogy vannak-e tipikus visszaváltók - például nyugdíjasok -, de az MNB szerint vegyes a kép, nincs jellemzően tipikus visszaváltó, sem rendszeres visszajáró.

Mi a teendő?

Akinek van forgalomból kivont bankjegye, az a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénztárában tudja visszaváltani, de hitelintézetek és postahivatalok is dönthetnek úgy, hogy - bár nem kötelező, de - átváltják, illetve szolgáltatásuk igénybevétele esetén elfogadják a régi papírpénzeket. (Erről érdeklődni kell az adott postahivatatlban és bankfiókban.)

A régi sorozatba tartozó, lila ötszázast, zöld ezrest, barna ötezrest eredetileg a múlt év végéig lehetett volna visszaváltani, ám elképzelhető, hogy a lakosságnál komolyabb mennyiség maradt az említett bankókból, ezért az MNB tíz évvel kitolta a határidőt. Az ötszázast és az ezrest 2019. szeptember 1-jéig, az ötezrest pedig 2019. július 27-ig fogadja el a jegybank.