Egy francia nagybank elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy növekszik a magyarországi IMF-tárgyalások összeomlásának valószínűsége, ami a forint gyengülését okozhatja.
A Société Génárale francia nagybank elemzői szerint komoly kockázata van annak, hogy a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások összeomlanak, vagyis eredménytelenül érnek véget, ez pedig gyengítheti a forintot. A francia pénzintézet nem lát komoly lehetőséget a forint erősödésére, ezért a magyar pénz eladását javasolja ügyfeleinek - írja a Washington Post.
"Valóban egyre nagyobb a kockázata annak, hogy összeomlanak az IMF-fel folytatott tárgyalások, ami komoly csapás lenne a befektetői bizalomra" - fogalmazott az amerikai lap által idézett egyik banki elemző. A Nemzetközi Valutaalap delegációja a héten érkezett meg Budapestre, hogy a magyar kormánnyal tárgyaljon a szokásos negyedéves felülvizsgálat keretében - Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár korábban azt mondta, hogy a tárgyalások még a héten befejeződnek.
Magyarország 2008 őszén fordult az IMF-hez, hogy az hitellel segítse ki az országot, mivel Budapest a piacról már túl drágán vagy egyáltalán nem tudta volna finanszírozni külső hiányát. Az IMF feltétele többek közt az volt, hogy Magyarország 2009-ben 3,9, 2010-ben 3,8, 2011-ben 2,8, 2012-ben pedig 2,5 százalék alá szorítsa a költségvetés hiányát.
Az áprilisi választások előtt a Fidesz több vezető politikusa is azt mondta, hogy a reális költségvetési deficit szerintük 7 százalék körül van, de június elején a kormány végül kiállt az előző, Bajnai Gordon vezette kabinet 3,8 százalékos hiánycéljának tartása mellett.
A Société Générale elemzése nem hagyott nyomot a forint piacán. Csütörtökön ugyan 280 forint fölött is járt az euró árfolyama, de utána ismét 279 környékére tért vissza a kurzus (a magyar deviza csütörtöki napjáról itt olvashat részletesen).
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.