A Salazar egykori portugál diktátor uralma alatt felhalmozott arany a 2008-as válságban jó befektetéssé vált; Bernanke amerikai jegybankelnök szerint a Fed kész további élénkítésre; az adósság-átütemezést fogadtatná el a kisebb válságot kavaró Dubai World - gazdasági lapszemle.
A Bloomberg szerint Antonio de Oliveira Salazar korábbi diktátorra úgy is emlékezhetnek, mint Portugália legnagyobb befektetőjére. A gazdasági szakportál számításai szerint Portugália a legnagyobb aranytartó a gazdasági teljesítményhez mérve Európában és ez első sorban azért lehet így, mert az 1974-ig tartó katonai diktatúrában hatalmas mennyiségű aranyat halmozott fel az ibériai ország.
Salazar, mielőtt miniszterelnök lett 1932-ben, és kiépítette az "Új Állam" névre keresztelt katonai diktatúráját, pénzügyminiszterként a szigorú gazdálkodásáról volt híres. A második világháború alatt Portugália ritka árukat és szolgáltatásokat, aranyat, illetve aranyra váltható devizát fogadott el exportjáért cserébe, így 1950-1974 között 171-ről 866 tonnára növelte aranytartalékát. Portugália aranykészlete ma 14,7 milliárd dollár körüli összeget ér, ami a GDP 6,8 százalékára rúg. A második Olaszország 4,8, a harmadik Németország 4,2 százalékkal.
A 2008-ban kitört hitelválság alatt sok befektető aranyba menekítette megtakarításait, ami miatt a nemesfém ára soha nem látott magasságokba emelkedett, meghaladva az unciánkénti 1265 dollárt is. A hatalmas költségvetési hiánnyal küzdő ország azonban nem sokat profitál az aranykészletből, mivel szigorú tövények védik azt.
Ben Bernanke, az amerikai jegybank elnöke azt nyilatkozta, hogy a Fed kész további élénkítésre, amennyiben a gazdasági növekedés nem indulna be kellő mértékben - írja a Reuters. A kongresszus bizottsága előtt mondott beszédét a piac rossz jelként értékelte, amit a főbb tőzsdeindexek esése mutatott.
Egyeztetésre hívta össze a Dubai World a hitelezőit, hogy elfogadtassa velük az adósság-átütemezés menetrendjét. A tavaly év végén fizetésképtelenséget meglengető dubaji állami befektetési intézmény már 7 fő bankkal megállapodott, de a hitelezői kétharmadának aláírására szüksége van az átütemezéshez. A befektetési társaság problémái tavaly miniválságot okoztak a törékeny piacon, és a Reuters egy elemzésre hivatkozva azt írja, hogy hosszabb távon eltántoríthatja a befektetőket az arab országtól.
A Bloomberg szerint a világ legnagyobb szoftvergyártója, a Microsoft megemelheti az osztalékot, mivel sok készpénze halmozódott fel. A lap szerint éves szinten 700 millió dollár többletkiadást jelentene a lépés.
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 ...
A zsírevők túlélik
Az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a gabonákra, a szendvicsember a teára esküszik a faggyal szemben.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.