Uniós pénzből indítaná be a gazdaságot a kormány

Vágólapra másolva!
Jövő januárban indul a Új Széchenyi Terv, amely a kormány szándékai szerint uniós forrásokat felhasználva, hét kitörési pont mentén tenné rendbe a magyar gazdaságot. A legfontosabb célkitűzés egymillió új olyan munkahely létrehozása, amely után adót is fizetnek, emellett a kormány elkerülhetetlennek tartja a járulékcsökkentést, beindítaná a zöld gazdaságot, Magyarországot biotech-nagyhatommá tenné, de közben figyelne a költségvetési egyensúlyra is.
Vágólapra másolva!

2011. január 15-én indul útjára az Új Széchenyi Terv, amely hét fejlesztési területre koncentrál. A kormányzat szándéka szerint teljes egészében uniós forrásokból finanszíroznák a programot, amelynek elsődleges célja a kis- és középvállalkozások (kkv) forráshoz juttatása - derül ki az Új Széchenyi Tervet bemutató kormányzati kiadványból (a terv bemutatását percről percre követő összeállításunkat itt találja meg).

A terv szerint Magyarországon négy ágazati kitörési pont van: az egészségipar, a zöld gazdaság, a háttériparokat és a Kárpát-medencei gazdasági térséget egyaránt jelentő hálózati gazdaság és a tudásgazdaság. Ezen felül van három "átfogó kitörési pont" is, ezek az otthonteremtés, a munka és teljesítményközpontú gazdaság kiépítése, illetve a tranzitgazdaság.

A kétszáz oldalas Új Széchenyi Tervet letölthetik erről a linkről pdf formátumban (a file 2 megabyte).

Egyetlen nagy cél

"A Széchenyi Terv középpontjában egyetlen nagy cél áll: a foglalkoztatás dinamikus bővítése" - olvasható a vitairatban, amely szerint a kormány célja ennek következtében "egymillió új és adózó munkahely", így a "szocialista újraelosztási politikát egy növekedéspárti gazdaságpolitika váltja fel".

A program szerint a gazdaságpolitika nagyban építene a magyar vállakozókra, a dokumentum szerint ugyanis ők a "nemzet jólétének megteremtői", a "munkahelyek teremtői", és "jólétet is csak szabad vállalkozók képesek teremteni". Ennek érdekében a terv szerint kiemelt szerepet kap a jövőben az adócsökkentés, az adminisztrációs költségek csökkentése, a hazai és uniós forrásokhoz való hozzáférés egyszerűsítése, a versenytorzító egyensúlytalanságok és a korrupció visszaszorítása, illetve a gazdasági jogbiztonság visszaállítása (a vállalkozói szervezetek elvárásairól és igényeiről itt olvashat részletesen).

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Orbán Viktor miniszterelnök. További képekért kattintson!

Három nagy kihívás

A megváltozott helyzet, a jövő elzálogosítása, a versenyképesség romlása, a gazdaság stagnálása és a bizalom általános hiánya miatt tíz év után jóval nehezebb feltételek között indulhat útjára az Új Széchenyi Terv - olvasható az előző kormányokkal szembeni kritika a gazdaságfejlesztési program szerdán ismertetett vitairatában, amelyet a miniszterelnök és a kormány több tagja mutatott be.

A vitairat szerint a magyar gazdaság három nagy kihívással néz szembe: meg kell őrizni a pénzügyi stabilitást, fel kell számolni a versenyképességi hátrányokat és meg kell teremteni a növekedés feltételeit. "Ma kettős válság sújtja Magyarországot: az államháztartás krónikus egyensúlytalansága és a hazai vállalkozások gyenge versenyképessége" - írja a kétszáz oldalas tanulmány, amely szerint a fegyelmezett költségvetés alapvető követelmény, ám ez önmagában nem elegendő a gazdaság talpra állításához, a "gazdaság versenyképességének megerősítése és a növekedés feltételeinek kialakítása nélkül ugyanis nem lehet tartósan stabilizálni az államháztartást".

A magyar gazdaság kitörési pontjai

Gyógyító Magyarország (egészségipar)
Megújuló Magyarország (zöld gazdaságfejlesztés)
Otthonteremtés (lakásprogram)
Vállalkozásfejlesztés (üzleti környezet fejlesztése)
Tudomány és innováció
Foglalkoztatás
Közlekedés (tranzitgazdaság)

A kormány szerint az állam versenyhátrányt okoz, és nem csak az anyagi erőforrásokat, hanem az "üzleti környezet számára legalább ennyire fontos bizalmi tőkét is felélte".

Átcsoportosított milliárdok

A 2013-ig tartó uniós költségvetés Magyarország számára biztosított összegét a kormány átcsoportosítja és a pályáztatás rendszerét is megváltoztatja annak érdekében, hogy a vállalkozások és az önkormányzatok számára megfelelővé tegyék a feltételeket. A kormány szerint 7870 milliárd forint forrás érhető el Magyarország számára a 2013-ig tartó időszakban, amelyből 1829 milliárd forintnyi a szabad forrás. Már beindított projektekre 1780 milliárd forintot használnak, és van 4126 milliárdnyi úgynevezett kötelezettségvállalással elindított projekt melletti forrás is.

A kiadvány szerint 155 milliárd forint azonnal mobilizálható a vállalkozások számára különböző operatív programokból. Emellett a kormány elé kerül egy javaslat, amely szerint 477 milliárd forint értékű projektforrást felülvizsgálnának, és ebből 41 milliárd forint felszabadítására kerülhet sor.

Az Új Széchenyi Terv programjai

1. Egészségipar

A vitairat szerint az egészségipar fejlesztéséhez megfelelő adottságaink vannak. Az egészségiparnak a nemzetgazdasági átlagnál alacsonyabb az anyag-energia- és importanyag igényessége, a terület felvirágoztatásához vannak megfelelően képzett szakemberek, az egészség marketing értéke az utóbbi években felértékelődött, így "pozitív országképpel pozicionálja az országot" - áll a dokumentumban.

Az egészségiparon belül kiemelt fejlesztési terület lenne a gyógyvizekre és az orvosi szolgáltatásokra alapozott egészségturizmus, a geotermikus energia hasznosítása, amelynek alkalmazása a tanulmány szerint jelenleg alulreprezentált a megújuló energia tervekben. Az egészségiparon belül még nagy szerepet szánnak a növényházi kertészet és a bioélelmiszeripar fejlesztésének. Az ásványvíztermelés és a gyógyszeripar mellett az egészségiparon belül fontos szerep jutna a nano-és biotechnológiának is. A biotechnológiai fejlesztések célja, hogy 2013-ig Magyarország váljon a 2004-ben EU-hoz csatlakozó országok vezető államává a biotechnológia területén, ezzel bejutva Európa 10 legjelentősebb biotech országa közé.

2. Megújuló Magyarország

A vitairat szerint a 21.században egy ország sikere azon múlik, hogyan tudja kezelni a fosszilis energiahordozókra épülő energiafelhasználási struktúra által kiváltott problémákat - mint a növekvő árak és az ellátásbiztonság - az energiatakarékosság, az energiahatékonyság, az energiabiztonság és a megújuló energiaforrások felhasználásával. A zöldenergetikai beruházásokat fel kell használni arra is, hogy új munkahelyeket teremtsenek vele.

Az egyik célkitűzés az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, a klímabarát beruházások ösztönzése, a környezettudatosság növelése. A zöld gazdaságfejlesztések területén szerepe lesz az atomenergiának is, mivel ez az ellátásbiztonság javításának egyik leghatékonyabb eszköze, így "közép-és hosszú távon szükséges megvizsgálni új atomerőművi blokkok építését és üzembe helyezésének lehetőségét". A Zöld Fejlesztési Bank klímabarát fejlesztéseket, energiamegtakarítást és megújuló energiahordozó felhasználást eredményező beruházásokat finanszírozna. Kezdetben ez kizárólag állami tulajdonban lenne, később pedig többségi állami tulajdonban, és esetleg tőzsdére is vinnék.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Orbán Viktor és Fellegi Tamás. További képekért kattintson a fotóra!

3. Otthonteremtés és lakásprogram

A magyar lakásállomány elavultsága miatt évente 40-50 ezer új lakás megépítését tűzi ki célul a program, amely szerint el kell érni, hogy a lakásépítés legyen a gazdaság egyik motorja. A javasolt intézkedések között szerepel egyebek mellett az energiatakarékos építkezések feltételrendszerének kidolgozása, a szociális bérlakásprogram elindítása, a panellakások felújítását célzó komplex program elkészítése és az első lakás megvásárlásának állami támogatása. Utóbbit a vitairat a személyi jövedelemadóhoz kapcsolódó kedvezménnyel képzeli el.

A finanszírozási oldalon a terv nagyobb szerepet szán a lakás-takarékpénztáraknak, ezen belül egy olyan új konstrukció kidolgozását javasolja, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy a gyerekük iskolai évei alatt történő előtakarékoskodásból felhalmozott összegből 3-4 évre bérelhessenek lakást az új építésű bérlakásokban. Emellett a jelzáloghitelezés felpörgetését javasolja a program, mondván a forintalapú jelzáloghitelezés fejlettebb és kormányzati szempontból is előnyösebb az utóbbi években elterjedt devizahitelezésnél. A terv állami garanciát kapcsolna a lakáskölcsönökhöz, ezzel tenné olcsóbb a lakáshiteleket, emellett pedig a béren kívüli juttatások közé beemelné a lakbértámogatást.

4. Vállalkozásfejlesztés

A vállalkozásfejlesztésről szóló fejezet több, a kormány vezető politikusai által többször emlegetett lépést sorol fel, köztük az adócsökkentést, a bürokrácia mérséklését, a vállalkozásbarát környezet kialakítását és az uniós pénzek felhasználásának felgyorsítását. A terv visszaállítaná a kisvállalkozói tőkejuttatási programokat, létrehozná az egyablakos vállalkozásfejlesztési ügynökséget, és megújítaná a kamarai rendszert, egyúttal nagyobb szerepet szánna ezeknek a szervezeteknek. A közbeszerzések esetében a terv célul tűzi ki, hogy a jelenlegi 40-ről 70 százalékra emelkedjen a nyertes cégeken belül a magyar vállalkozások aránya.

A hazai cégek védelme érdekében aktívabbnak kell lennie az államnak, például kereskedelemben szigorú szabályozással lehetővé kell tennie, hogy a kereskedelmi láncok betartsák a fizetési határidőket és ezzel ne sodorják nehéz pénzügyi helyzetbe a hazai vállalkozókat. A fogyasztóvédelemre nagy hangsúlyt kell helyezni, ezen belül például például a terv bevezetné a fogyasztóbarát emblémát.

5. Tudomány, innováció, növekedés

Az innováció, kutatás-fejlesztési területen tervezett lépéseket felsoroló fejezet szerint az innováció az egyik fontos motor lesz, és a cél, hogy a gazdasági növekedés az uniós országok között négy éven belül a legmagasabb legyen. A vitairat szerint ahhoz, hogy az innováció megfelelő hajtóerőt tudjon kifejteni, a kutatás-fejlesztési kiadásokat az évtized közepéig a a GDP 1,5 százalékára kell növelni. A kutatás-fejlesztési prioritások alapján a járműiparra, az egészségiparra kell koncentrálni, illetve az informatikai és energetikai energetikai fejlesztéseket kell elősegíteni, illetve a mezőgazdaságnak a jelenleginél nagyobb szerepet kell biztosítani.

A terv a járműipart, a filmipart és az úgynevezett kreatív iparágakat (képző- és iparművészet, dizájn, reklám, szoftverfejlesztés stb.) és a járműipart kezeli kiemelten. Utóbbi fejlesztése érdekében a terv elindítaná a jármű-felújítási programot és erősítené a javítóipart.

6. Foglalkoztatás

A terv szerint az "első az értékteremtő munka" elvének kell érvényesülnie, a cél pedig egymillió munkahely létrehozása. Ennek legnagyobb részét az építőiparban, a mezőgazdaságban és a hazai turizmusban hozná létre a gazdasági program, mivel a legtöbb bevonandó dolgozó felsőfokú végzettség nélküli. Fejlesztenék a rugalmas foglalkoztatási módszereket (részmunka, távmunka, önfoglalkoztatás), illetve a családok munkavállalási lehetőségeit gyermekvállalás mellett. Ennek érdekében felújítanák a "családbarát munkahely" mozgalmat.

A munkahelyteremtéshez írt javaslatok közt említi a dokumentum, hogy "elengedhetetlen a járulékterhek csökkentése", amelynek időzítéséről azonban a kormány egyelőre nem mondott konkrétumot. Ezen túl a passzív szociális ellátásra fordított összegekből munkahelyeket kívánnak létrehozni, illetve megszüntetni azt az állapotot, hogy sokak számára a segélyezés jobban megéri, mintha dolgoznának. Javasolja a dokumentum azt is, hogy a minimálbér átlagbérhez viszonyított arányát csökkenteni kell.

7. Közlekedés, tranzitgazdaság

A Széchenyi-terv, kiindulva abból, hogy Magyarországon több európai gazdasági folyosó is áthalad, kiemelten foglalkozik a tranzitszerepből adódó lehetőségekkel, mind az áru-, mind a személyszállítás területén. Fejlesztenék például az olyan kombinált szállító megoldásokat, mint például a vasúti és közút szállítás összekapcsolását (teherautók rakományát vasúton szállítják át az országon), illetve a létrehoznák a valódi használaton alapuló elektronikus díjfizetési rendszer kiépítését a jelenlegi átalánydíjas rendszer helyett.

A nagy kelet-nyugati és észak-déli áruáramlatokat megállító logisztikai szolgáltatások fejlesztése mellett új gyorsforgalmú köz- és vasúti elemeket is építenének, példaként a "Kassa-Debrecen-Nagyvárad-tengelyt" említik. A régiós szintű fejlesztésekre új egyeztetési intézményeket hoznának létre.