A vártnál kisebb mértékben nőtt az amerikai gazdaság a második negyedévben, viszont az első negyedéves adatot jóval magasabbra korrigálta az amerikai hatóság. A lassuló ütem mögött vélhetően a fogyasztásösztönző programok kifutása áll.
A várakozásoktól kissé elmaradt a GDP növekedése a második negyedévben az Egyesült Államokban. Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint a hazai össztermék 2,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben előzetesen éves szinten 2,7 százalékos bővülést mért a minisztérium, ezt felfelé módosították jelentősen, a végleges adat 3,7 százalék lett. Az Equilor szerint ez azért rossz hír, mert így még látványosabb a visszaesés a második negyedévre.
Az Equilor szerint az elemzői várakozások meglehetősen megosztottak voltak. A Bloomberg és a Reuters által külön-külön megkérdezett 81 elemző között volt olyan, aki 1 százalékos növekedéssel számolt, de olyan is volt, aki 4 százalékos expanziót prognosztizált. Az elemzői előrejelzések átlaga 2,5 százalék volt a Reuters és 2,6 százalék a Bloomberg esetében. Ezen előrejelzésekhez képest tehát a tényadat valamivel rosszabb lett.
A háztartások fogyasztásának alakulása némileg visszaesett a korábbi negyedévhez képest, amit nyilvánvalóan a rendelkezésre álló források beszűkülése okozott. Főleg az európai adósságválság és a részvénypiaci bizonytalanságok tették óvatosabbá az amerikai fogyasztót, de olyan reálfolyamatok is negatívan hatottak, mint a vártnál lassabban javuló munkaerőpiaci helyzet.
A legfontosabb ok emögött az amerikai gazdaságot ösztönző speciális programok kifutása, így az április 30-án lejáró adókedvezmény az első lakásukat vásárlóknak, ami miatt érezhetően esett az új otthonok eladása az országban. Hasonlóan negatív eredményt hozott a roncsprémium program kifutása is, ami az autóértékesítéseket fogja vissza.
A Quaestor szerint viszont a fogyasztói kiadások mérsékeltebb emelkedése mellett az import fellendülése is hozzájárult a GDP adat negatív irányú elmozdulásához.
Csütörtökön publikálták az amerikai munkanélküliség egyik legfőbb jelzőszámát, a heti új munkanélküli segélykérelmek alakulását. Az adat kisebb, tehát kedvezőbb lett a vártnál, amely némileg javította a befektetők hangulatát, azonban a piaci szakportál Marketwatch szerint a gazdaság valódi állapotát a GDP-adat jelzi.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.