Jól teljesített májusban is a magyar export, a külkereskedelmi mérleg 423,6 millió eurós aktívumot mutatott.
Májusban 423,6 millió euró aktívummal zárt a külkereskedelmi mérleg a részletes adatok szerint, míg az első öt hónapban a pozitívum 2,245 milliárd euró volt, az előbbi 0,6 millió euróval kevesebb, az utóbbi 844 millió euróval több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A korábban közölt előzetes adatok májusra több, 428,8 millió eurós, január-májusra pedig 2,2504 milliárd eurós aktívumot jeleztek. A KSH adatai szerint idén az első öt hónapban a kivitel volumene 17, a behozatalé 15 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest.
kelendőek a villamos gépek
A 2010. január-májusi forgalom forintban mért árszínvonala importban 6,4, exportban 6,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. A cserearány 0,3 százalékkal javult. A forint a főbb devizákhoz képest megközelítően 8 százalékkal erősödött, ezen belül a dollárhoz viszonyított felértékelődés 9,8, az euróhoz képest 7,7 százalékos volt.
Az év első öt hónapjában a gépek és szállítóeszközök export volumene 21, az importé 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A legnagyobb növekedést mindkét forgalmi irányban a villamos gép, készülék és műszer, valamint a híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék árucsoportoknál regisztrálták.
Az unióval aktív, azon kívül passzív a mérleg
Az év első öt hónapjában az Európai Unió (EU) országaival a kivitel volumene 16, a behozatalé 13 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet. A növekedés dinamikája a régi tagországok viszonylatában volt erőteljesebb. Az aktívum az unió egészét tekintve 4,413 milliárd euró tett ki, ami 964 millió euróval haladta meg a 2009. évi értéket. A legjelentősebb egyenlegjavulást brit, szlovák és spanyol relációban érte el Magyarország.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a növekedés mértéke mindkét forgalmi irányban közel azonos volt: az export volumene 20, az importé 19 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet. A passzívum 2,168 milliárd euró volt, az árfolyamváltozás következtében euróban 121 millióval több, mint 2009 első öt hónapjában.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.