Félezer cégnél vizsgálódik a pénzügyi felügyelet

Vágólapra másolva!
Több mint ötszáz pénzügyi piaci szereplőnél indított fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete július 30-tól. A vizsgálat év végéig tart, és minden tipikus lakossági konstrukcióra kiterjed, hogy megállapítsák, tisztességesen járnak-e el a fogyasztókkal szemben.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vizsgálatba bevont bankoknál, banki fióktelepeknél, szövetkezeti hitelintézeteknél, pénzügyi vállalkozásoknál, biztosítótársaságoknál, befektetési vállalkozásoknál és alapkezelőknél azt ellenőrzik fokozottan, hogy az intézmények lakossági ügyfeleiknek az általuk előre meghirdetett kondíciók és árak szerint nyújtják-e szolgáltatásaikat.

Azt is vizsgálják továbbá, hogy az árak feltüntetése és felszámítása megfelel-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásainak, közölte hétfőn a pénzügyi felügyelet.

Az ellenőrzés a 2010. június 30. - december 31. közötti időszakot öleli fel. Az intézményeknél várható további helyszíni vizsgálatok elindítását befolyásolhatja az is, hogy a felügyelet panaszkezelési és ügyfélszolgálati területeire érkeznek-e és ha igen, milyen ügyfélpanaszok fogalmazódnak meg egy-egy intézménnyel szemben, annak díjai, költségei, kamatai kiszabásával, megemelésével, bevezetésével kapcsolatban.

A felügyelet azt is áttekinti, hogy e periódus alatt az érintett pénzügyi szervezetek milyen módon és mértékben hajtanak végre változtatásokat az általuk kínált termékek és szolgáltatások áraiban. A tendenciákról, a vizsgálat során szerzett tapasztalatokról a felügyelet folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

A témavizsgálat az érintett intézmények valamennyi tipikus, a lakosság számára kínált konstrukciójára kiterjed. Így górcső alá veszi a bankok, szövetkezeti hitelintézetek folyószámláit, bankkártyáit, betét- és hiteltermékeit, a pénzügyi vállalkozások hitelkonstrukcióit, a biztosítók élet- és nem-életbiztosítási kötvényeit, a befektetési alapkezelők és szolgáltatók esetében az értékpapírok adásvételéhez, tartós befektetési számla vezetéséhez, és további termékeihez kapcsolódó szolgáltatásokat.