Többszörösen jogszabálysértő módon próbálta rávenni átlépésre készülő tagjait az OTP Magánnyugdíjpénztár, hogy maradjanak a kasszánál - állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A pénztár bírságot nem kapott, de kártérítési felelőssége még felvetődhet.
Felügyeleti intézkedést alkalmazott az OTP Magánnyugdíjpénztárral szemben a PSZÁF, mert álláspontja szerint 303 tag esetében jogellenesen kezdeményezte az átlépési nyilatkozatok felülvizsgálatát. Felszólította a kasszát, hogy a jövőben tartsa be az átlépésre és a kereskedelmi kommunikációra vonatkozó szabályokat, de büntetést nem szabott ki.
A nyugdíjkasszának az átlépési kérelmét visszavonó 303 tagot nyilatkoztatnia kell arról, hogy mely pénztárban kívánnak tagok lenni, s amennyiben korábbi kérelmüket fenntartják, a pénztárnak az átlépést 2010. június 30-i fordulónappal le kell bonyolítania.
A határozat indoklása szerint a pénztár 2010 januárjában 10 599, átlépési szándékát az átvevő pénztárak útján szabályosan bejelentő tagját levélben kereste meg, és tájékoztatta őket egyebek mellett a növekedési portfólió 2009. évi nettó hozamáról, a 10 éves vagyonnövekedési mutatóról, és felajánlotta a tagoknak, hogy ezen információk ismeretében a csatolt nyilatkozat kitöltésével az elbírálás alatt lévő átlépési kérelmüket visszavonhatják.
E megkeresés nyomán a megadott határidőig, 2010. január 29-ig 303 tag jelentette be átlépési nyilatkozatának visszavonását, az ő átléptetésüket a pénztár nem végezte el. A felügyelet szerint a pénztár jogellenesen kezdeményezte az átlépési nyilatkozatok felülvizsgálatát, és az eredeti átlépési nyilatkozatok alapján 2010. január 31-i fordulónappal minden érintett tagot át kellett volna léptetnie az átvevő pénztárakba.
A pénztár eljárása a határozat szerint azért is szabálytalan, mert a más pénztárakkal történő összehasonlítás során nem mindegyik portfólióra és nem a teljes magánnyugdíjpénztári szférára vonatkozóan közölte a hozamrátát és vagyonnövekedési mutatót.
A pénztár megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt is - állapította meg a PSZÁF. Az indoklás szerint az minősült volna tisztességes eljárásnak, ha a pénztár a 2000-2009. között időszakról mindazon adatokat közli az átlépőkkel, amelyeket az 1999-2008. közötti időszakra vonatkozóan közölni kellett velük.
A határozat rámutat: a PSZÁF már 2006 márciusában - amikor az úgynevezett "lebeszélő levelek" először bukkantak föl a magánnyugdíjpénztári gyakorlatban - az összes pénztárral körlevélben közölte álláspontját.
Mivel a pénztár a jogszabályi előírásoknak megfelelő átlépési kérelemnek a jogsértő visszavonó nyilatkozatok miatt nem tett eleget, az érintett 303 pénztártag tagsági jogviszonya jelenleg függő helyzetben van. Amennyiben az átléptetésre sor kerül, és a késedelem miatt a tagokat kár éri, a pénztárral szemben kártérítési igény is felmerülhet - állapítja meg a határozat.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.