A jegybank friss hitelezési felmérése szerint bár a bankok egyre több nehéz helyzetbe kerülő adós hitelét ütemezik át, számos esetben már ez sem segít. A jegybanki elemzésből kiderül az is, hogy a lakossági hitelezésben szigorúbbak lettek a bankok.
A 90 napon túl nem teljesítő hitelállomány 1200-1300 milliárd forintra rúg, ebből a közel 100 ezer háztartásra megközelítően 500 milliárd jut - mondta Tabák Péter, a Magyar Nemzeti Bank szakigazgatója csütörtökön, a jegybank hitelezési felmérésének bemutatásakor.
Az év második negyedében tovább nőtt a nemfizetés miatt átstrukturált hitelek aránya: a vállalati szektorban 3,5 százalékról 4,4 százalékra, míg a háztartásoknál 5,2 százalékról 6,1 százalékra. A bankok körében végzett kutatás azt mutatja, hogy bár a bankok egyre több nehéz helyzetbe kerülő adós hitelét ütemezik át, számos esetben ez sem vezet eredményre - közölte Tabák Péter.
Szigor a lakosságnál
A magyarországi bankok a háztartási hitelezésben, főleg a devizalapú, szabad felhasználású és lakáscélú jelzáloghiteleknél szigorították a hitelezési feltételeiket - derül ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön publikált hitelezési felmérésből, amely szerint a forinthitelek térnyerése folytatódott.
A lakossági szegmenssel ellentétben a vállalati hiteleknél 2010 második negyedévében a három éve tartó szigorítási ciklus véget ért. Ugyanakkor a jelenlegi, igen szigorú hitelezési feltételek fennmaradása tartóssá válhat. A bankok úgy látják, hogy a gazdasági kilátások, az ügyfelek hitelképességének alakulása, illetve saját kockázatvállalási hajlandóságuk nem indokol további szigorításokat, de érdemben enyhítéseket sem.
Sokszor az átütemezés sem segít
A hitelezési aktivitás mellett fontos szempont a fizetési nehézséggel küzdő hitelesek helyzete. A felmérés szerint a második negyedévben tovább nőtt az átstrukturált hitelek aránya: a vállalati szegmensben 3,5 százalékról 4,4 százalékra, míg a háztartási szegmensben 5,2 százalékról 6,1 százalékra.
Ezzel párhuzamosan a sikertelen átütemezések részaránya is tovább emelkedett. A hitelek átütemezése után fizetési késedelembe esők aránya a háztartási szegmensben az első negyedévi 20 százalékról 25 százalékra, a nagyvállalatoknál 3-ról 6 százalékra, míg a kis- és középvállalati szegmensben 9 százalékról 18 százalékra ugrott. Ez a folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy átütemezéskor nyújtott, alacsony törlesztésű időszakok lejárnak, ami a törlesztőrészletek nagymértékű emelkedéséhez vezet. A magasabb törlesztéseket számos ügyfél, mivel jövedelemi helyzete nem javult jelentősen, nem tudja teljesíteni. Az átstrukturálások sikerességét a makrogazdasági környezet érzékelhető javulása, illetve a munkahelyek számának, valamint a háztartási jövedelmeknek az emelkedése növelhetné.
A bankok számottevő növekedésre számítanak az átstrukturált állományban 2010 végére a vállalati és háztartási hitelek esetében egyaránt. Ez a jelentés szerint arra utal, hogy a bankok továbbra is fontosabbnak tartják helyreállítani a bajba jutott ügyfelek fizetési képességét az átütemezéssel, mint fedezetérvényesítést, behajtás auzonnali megkezdését.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.