Nem indít büntetőeljárást az Európai Unió Szlovákia ellen, amiért az euróövezeti tagország nem nyújt hitelt Görögországnak, közölte csütörtökön az Európai Bizottság gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosának szóvivője.
Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosának szóvivője szerint Szlovákia megszegte politikai kötelezettségét és szakított az euróövezeti tagsággal járó szolidaritással. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ügynek a bizottság részéről nincsenek "jogi természetű" vonatkozásai.
Az EB az Európai Bíróságon perelhet uniós tagországokat az uniós jog megsértése miatt. Nem jogi, hanem politikai jellegű vétségek ügyében a tagországok minisztereinek tanácsa járhat el. A 16 országból álló euróövezet miniszteri tanácsa a brüsszeli bizottság szerint a szeptemberben soron következő ülésén tárgyal majd arról, hogy Szlovákia nem vesz részt Görögország megsegítésében. Az EB szerint egyelőre nyitott kérdés, hogy megbüntetik-e Szlovákiát.
A pozsonyi parlament szerdán döntött arról, hogy nem fizeti be a Szlovákiára jutó 816 millió eurós részt az adósságválságba jutott Görögország számára összeállított hitelkeretbe. A keret 110 milliárd euró, amelyből 30 milliárdot a Nemzetközi Valutaalap biztosít, 80 milliárdot pedig az euróövezeti tagországok adnak össze.
Szlovákia részesedése így nagyjából 1 százalék, ami igen csekély, elmaradása pedig nem veszélyezteti a görög hitelprogramot, hangsúlyozta az EB. Arról egyelőre nincs döntés, hogy a csomagból kimaradó résszel mi lesz. "Az euróövezeti pénzügyminiszterek döntenek majd a kérdésben" - mondta Olli Rehn szóvivője.
A dpa német hírügynökség beszámolója szerint elképzelhető, hogy a szlovák hozzájárulás hiányában a görög csomag kisebb lesz, de az is előfordulhat, hogy a többi tagország fizet a szlovákok helyett.
Az előző, szociáldemokrata vezetésű szlovák kormány májusban, uniós szinten támogatta a Görögországnak nyújtandó hitel tervét, szerdán azonban a 150 tagú pozsonyi parlamentben csak ketten támogatták a javaslatot, 13-an tartózkodtak, 69-en pedig ellene szavaztak.
A javaslat ellenzői azzal érveltek, hogy Szlovákia jóval szegényebb Görögországnál, ezért nincs ok megsegíteni a görögöket. Ugyancsak elhangzott, hogy a görögök saját maguk okozták bajaikat, míg a szlovákok néhány éve komoly reformokat hajtottak végre, és meg is szenvedték azokat, ezért nem látják okát annak, hogy most ők nyújtsanak támogatást Athénnak.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.