[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

> hírek

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac Gazdaság Plusz
90
100
100

Korlátozhatja az orosz kormány az élelmiszerárakat

MTI|2010. 08. 31., 12:15|

Oroszországban egyes élelmiszerek olyan mértékben drágulnak, hogy ez lehetővé teszi a kormánynak az árak korlátozását. Az intézkedés ellen azonban számos érv szól, ezért a kormány várakozó álláspontra helyezkedett - jelentette a Vedomosztyi című lap hétfőn.

JÁTSSZ ONLINE!

Egyebek mellett a hajdinakása, a liszt, a búza és a só árának emelkedése érte el, illetve lépte túl 30 nap alatt a 30 százalékot és az idén elfogadott kereskedelmi törvény értelmében ez lehetővé teszi a kormánynak, hogy maximálja az árakat. A gazdasági és fejlesztési minisztérium Vedomosztyihoz eljutott jelentése szerint a drágulás bizonyos cikkeknél szinte minden régióban eléri a beavatkozáshoz megszabott határt, de a főhatóság szerint meg kell várni a Roszsztat statisztikai hivatal augusztusi inflációs jelentését.  

A legnagyobb mértékben az Oroszországban népszerű köretnek fogyasztott hajdinakása ára ment fel szinte mindenütt, a Volgográdi területen egyenesen 84,1 százalékkal, év eleje óta 204,3 százalékkal. Másutt a liszt, egyes területeken a káposzta és Csecsenföldön a só ára emelkedett 30 nap alatt több mint 30 százalékkal.

Egyelőre nem javasolják a korlátozást

A minisztérium egyelőre nem javasolta az árak maximálását, amit azzal indokol, hogy alaposan elemezni kell az okokat. A Vologdai területen például azért drágult a liszt, a Volgográdin pedig a hajdinakása, mert eredetileg nagyon alacsony volt az áruk, és még most is kevesebbe kerülnek, mint másutt. Amennyiben pedig az áremelkedést objektív okok idézik elő, akkor az esetleges korlátozás nem az árakat veri le, hanem eltünteti a polcokról az adott terméket.  

Szakértők szerint az áremelkedés mögött főleg a felvásárló kereskedők állnak, és az illetékesek igyekeznek  meggyőzni őket, hogy ha túl magas áron adják termékeiket, csökken majd a forgalom. Általános az egyetértés abban, hogy a hajdinakása drágulását spekuláció okozza, mert kevés van belőle, de az idei termést csak szeptember elején takarítják be.

A lap tudósítójának a Spar  áruházlánc oroszországi vezetője elmondta: hogy a kiskereskedelmi cégek árrése minimális és ha a maximált ár elmarad a beszerzési ártól, elraktározzák a cikket, vagyis nem lesz a boltokban kapható. A hiány azonban a szürke piacot virágoztatja csak fel. A kereskedőknek az is megoldás, ha a maximált árú terméken elszenvedett veszteséget más cikkek árának emelésével kompenzálják - tették hozzá.

A vonatkozó törvény 24 olyan, szociális szempontból jelentős terméket sorol fel, amelynek a kormány maximált árat szabhat, amennyiben az adott termék 30 nap alatt több mint 30 százalékkal emelkedett. Szerepel a listán, egyebek között, a hús, a hal, a baromfi, a vaj és a növényi olaj, a cukor, a kenyér, a tojás és a só, valamint a kenyér.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.

Szavazás

További adatok » Időjárás »