Kockázatosnak minősíti a magyar kormány szakítását az IMF-fel a Die Welt konzervatív-liberális német újság. A napilap szerint azok az országok, amelyeknek ugyanez korábban sikerült, akkor sokkal kedvezőbb helyzetben voltak, mint most Magyarország.
Veszélyes vállalkozásba fogott a magyar kormány azzal, hogy lazítana a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fűződő kötelékein, és az Európai Unióval is vitába száll - írja a Die Welt nevű német lap internetes kiadása.
A szerző, Florian Hassel szerint a Budapestről hallatszó hangokat - a "gazdasági szabadságharcról" és a "patrióta gazdaságpolitikáról" - még akár belevalónak is lehetne nevezni, de az ország gazdaságilag egyáltalán nincs könnyű helyzetben, egyelőre csak a Németországba irányuló exportnak köszönhetően növekszik a gazdaság.
Hassel szerint az Orbán-kormány olyan, az IMF-től függetlenné vált országok példáját szeretné követni, mint Oroszország, Malajzia vagy Törökország, de az első kettő sokat profitált a nyersanyagárak emelkedéséből, utóbbi pedig a belső fogyasztás és a szomszédokkal folytatott élénk kereskedelem miatt tudta visszautasítani az IMF által kínált csomagot.
Magyarországnak azonban továbbra is magas állampapír-hozamokat kell kínálnia a befektetőknek, és az Orbán-kormány hivatalba lépése óta jelentősen drágult a magyar államadósság nemfizetésére köthető biztosítás. A cikk idézi a Commerzbank elemzését, amely szerint Magyarország finanszírozása hamarosan "nehézzé válik, ha a kormány nem jut megállapodásra az IMF-fel."
(A magyar állampapírok hozamszintje valóban emelkedett az utóbbi időben, de az értékesítésük kimondottan könnyen ment. Ez több tényezőre is visszavezethető - minderről itt olvashat bővebben.)
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.