Az egyik vezető svájci nagybank elemzői szerint a frank a német márka szerepét veheti át, így akár egy évtizedre is beragadhat a mostani erős szinten.
A svájci frank erős marad, a befektetők szemében pedig olyan szerepet tölthet be, mint amilyet egykoron a német márka - vélik az egyik legnagyobb svájci bank, a UBS elemzői, akiket a Bloonmberg idézett.
A frank nyár óta erősödik, csütörtökön azért izmosodott csaknem paritásra a dollárral szemben az árfolyam, mert egy jelentés szerint Svájcban a bruttó hazai termék (GDP) a várt 0,8 százalékkal szemben 0,9 százalékkal nőtt a második negyedévben.
A UBS elemzője szerint a második negyedéves svájci GDP-adat jól mutatja, hogy milyen szoros az összefüggés az alpesi ország és a német gazdaság teljesítménye között, így a svájci pénz akár tíz évre is a mostani erős szinteken maradhat a fő nemzetközi devizákkal szemben.
A frank csütörtökön 0,5 százalékot erősödött a dollárral szemben, az árfolyam az amerikai pénzzel szembení 1,0111. Az euróval szemben 0,4 százalékos volt az izosodás, a kurzus pedig 1,2964 (az euróval szemben augusztus 31-én mérték a legerősebb kurzust, akkor 1,2852 volt az árfolyam).
Az idei évben a frank 14 százalékot értékelődött fel az euróval szemben, a dollárral szemben pedig 2,4 százalékos volt az erősödés.
A frank árfolyamának esetleges egy évtizedre való beragadása - ahogy azt a UBS jósolja - komoly gondokat jelentene a magyar devizahitelesek többségének, akik svájci frankban denominált hiteleket vettek fel, így az erős frank automatikusan magas törlesztőrészletet jelent számukra.
Csütörtökön a frank 219 forint alatt állt, az eddigi rekord 223 forint, amit kedden jegyeztek fel.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.