Elnökcserére készül a Vodafone

Vágólapra másolva!
Lemondását készíti elő Sir John Bond, a Vodafone telekommunikációs vállalat elnöke, ezért a cég elkezdte keresni utódját, aki a jövő évi közgyűlésen választhatnak meg. A jelenlegi elnök távozásának bejelentését a részvényesek elégedetlenségsége előzte meg.
Vágólapra másolva!

A Vodafone részvényeinek egy köre júliusban megpróbálta elmozdítani Sir John Bond elnököt, de az akció sikertelen volt. A befektetők elégedetlensége azonban nem csökkent ezután sem, a kritikák első sorban a vállalat felvásárlási politikájára fókuszálnak.

Egy az ügyben járatos forrás a Financial Times-nak azt mondta, hogy az új elnök keresése már a júliusi közgyűlés előtt elkezdődött, a megfogalmazott kritikák csak kissé felgyorsították a folyamatot.

Sir John Bond a forrás szerint mindig is azt állította, hogy hat évre vállalja el a telekommunikációs vállalat vezetését. A céghez 2005-ben csatlakozott igazgatóként, majd egy évvel később lett az igazgatótanács elnöke. A Vodafone nem reagált a hírekre.

A júliusi közgyűlésen jelentette be először John Bond, hogy az igazgatótanács tagja, köztük ő maga is, az utódlás kérdésével foglalkoznak. A leváltási kísérlet azt vetíti előre, hogy a következő tulajdonosi vezetéstől a részvényesekkel való jó kapcsolatot várják.