Megemelik az áfát Szlovákiában

Vágólapra másolva!
A szlovák takarékossági intézkedések részeként 2011-től egy százalékponttal megemelkedik az áfa - egyezett meg az új szlovák kormánykoalíció. A tervek szerint az adó mértéke három év múlva visszatér a jelenlegi, 19 százalékos szintre.
Vágólapra másolva!

Szlovákiában januártól átmeneti időre 20 százalékra emelkedik az általános forgalmi adó (áfa) a jelenlegi 19 százalékról - közölte a koalíciós tanács hétfő esti ülése után Iveta Radicová szlovák miniszterelnök.

Megszűnik emellett az udvarból történő árusítás esetében eddig érvényes, szintén kedvezményes 6 százalékos áfa. A gyógyszerek és a könyvek kedvezményes áfája viszont marad 10 százalék.

Az emelt áfa addig marad érvényben, amíg a költségvetés hiánya nem csökken a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alá. Ezt a helyzetet a tervek szerint 2013-ban kellene elérni. A kormánykoalíció célja az áfaemeléssel mintegy 160 millió euróval növelni az államkassza bevételeit.

A koalíció nem tart attól, hogy az áfa egyszázalékos emelése jelentős áremelkedést hozna. "A tapasztalatok azt mutatják, hogy az egyszázalékos áfaemelés nincs jelentősebb hatással az árakra, mindössze a költségvetés bevételei emelkednek" - jelentette ki a miniszterelnök.

Az áfa ideiglenes emelése része a közkiadások helyzetén javítani hivatott intézkedéscsomagnak. Az állam 900 millió euróval mérsékli kiadásait, egyebek mellett átlagban 10 százalékkal csökkenti az egyes tárcák kiadásait és a bérösszegeket is. Kevesebb jut körbeszerzésekre is. Radicová szerint a kormány már az idén 360 millió euróval csökkenti kiadásait.

A négy kormánypárt abban is megegyezett, hogy emelik a cigaretta és az alkohol - kivéve a bor - jövedéki adóját. A kisiparosok, egyéni vállalkozók átalányként elszámolható költsége egységesen 40 százalék lesz - korábban 30 százalékról volt szó -, az egészségügyi biztosítás összegét pedig az összes bevételből számolják ki.

A kormány megszünteti annak lehetőségét, hogy korkedvezményes nyugdíj mellett dolgozni lehessen. Ugyancsak megszűnik az, hogy az öregségi vagy szolgálati nyugdíjak mellett a közigazgatásban lehessen munkát vállalni.

Ivan Miklos pénzügyminiszter már korábba jelezte: célja, hogy az idei 7,8 százalékos várható költségvetési hiányt jövőre a GDP 4,9 százalékára csökkentse. Megszorító intézkedések nélkül a hiány jövőre 7,4 százalék lenne.