A bankszövetség elnöke kritizálta a kormány devizahitelesek megsegítését célzó csomagját. Szerinte több tervezett intézkedés elfogadhatatlan, szakszerűtlen, és alkotmányossági kérdéseket vet fel.

A Magyar Bankszövetség a kormány devizahitelesek megsegítését célzó lépései közül többet elfogadhatatlannak tart - mondta a közrádiónak Erdei Tamás, a szervezet elnöke, és hozzátette: A tervezet több pontja szakszerűtlen, és alkotmányossági kérdéseket vet fel.
Erdei közölte, szükségszerű, hogy a kormány tárgyaljon a szakmával, a bankszövetséggel, mielőtt elkészíti a törvénytervezet. Szerinte nem helyes, hogy törvényi szabályozással korábban megkötött polgárjogi szerződések módosíthatók legyenek.
Ha a javaslatot ebben a formában bevezetnék, az hosszú távon veszélyeztetné az egész jelzálogintézmény hazai működését - mondta Erdei Tamás, aki a futamidő meghosszabbítására vonatkozó javaslatról azt mondta, ha valóban öt évvel megnövelik a szerződés időtartamát, az éppen olyan egyoldalú szerződésmódosítás lenne az ügyfél részéről, amit épp megtiltanak a bankoknak.
Pontok és reakció
A devizahiteleseknek mankót nyújtó javaslatokat Kósa Lajos és Rogán Antal mutatta be a Fidesz-frakció csütörtöki ülésén. A két politikus a következő intézkedéseket javasolta a lakáshitellel rendelkezők megsegítésére:
- az egyoldalú szerződésmódosítás tilalma az ügyfél számára hátrányos esetekben
- az önkényes kamatemelés tilalma a lakáshitelek esetén
- a középárfolyam kötelező alkalmazása a devizahiteleknél
- az ügyfél kérésére a hitel ingyenes előtörlesztésének lehetővé tétele
- kérelem esetén ötéves futamidő-hosszabbítás automatikus biztosítása
- a tiszta lappal indulás jogának megteremtése: az adóssal szembeni követelés a jelzálog alá vett ingatlan aktuális értékének száz százalékát nem haladhatja meg
- a tartós fizetésképtelenség beálltát követően minden büntetőkamat, késedelmi kamat, egyéb extra díj és költség felszámításának tilalma
- az igazságosság érdekében a fenti intézkedések nem terjedhetnek ki sem az üzleti célú befektetésekre, sem a második vagy harmadik ingatlan hitelezésére
Az [origo] által megkeresett banki középvezetők szerint a fideszes politikusok javaslatai között már bejelentett intézkedések, a tavaly elfogadott banki kódex szigorított elemei és teljesen új felvetések is szerepelnek. A csomag újabb frontot nyit a kormány és a bankok között már eddig is feszülő konfliktusban, a devizahitelesek gondjait ugyanis nagyrészt a pénzintézetek kárára enyhítenék.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.