Vágólapra másolva!
Jelentős fordulatnak tartják londoni elemzők, hogy az Orbán-kormány retorikában elkötelezte magát az alacsonyabb hiánycél mellett, de alapos vizsgálatra csak a 2011-es költségvetés részleteinek ismeretében lesz mód - teszik hozzá.
Vágólapra másolva!

Biztatónak nevezik a költségvetéssel kapcsolatos legutóbbi magyar kormányzati nyilatkozatokat új értékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik azonban nem várják konkrét intézkedési tervek bejelentését az októberi helyhatósági választások előtt.

Az elmúlt egy hét fejleményeire visszatekintő helyzetértékelésében a Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) citybeli befektetési és elemző részlege úgy fogalmazott, hogy a magyarországi kilátások alapos vizsgálatára akkor lesz mód, ha a 2011-es költségvetés részletei október végéig ismertté válnak. A ház szakértői azonban a legutóbbi kormányzati nyilatkozatok - az elmúlt fél év "csapongó retorikája" ellenére - megerősítették azt a véleményüket, hogy a Fidesz-kormány 3,5 százalékon, vagy az alatt fogja tartani a hazai össztermék (GDP) arányában mért jövő évi államháztartási hiányt.

A 4cast nevű vezető londoni pénzügyi elemző központ új elemzése szerint az elmúlt egy hétben a kormány költségvetési retorikája "180 fokos fordulatot vett". A ház szakértői szerint ez önmagában még nem gyógyír, mivel a költségvetési tervek végrehajtási módjának fontos részletei egyelőre nem ismeretesek, de a retorikai fordulat piaci szempontból "mindenképpen jelentős plusz".

Mint emlékezetes, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még augusztus elején is úgy fogalmazott, hogy Magyarország nem fog megszakadni 2011-ben azért, hogy 3 százalék alá vigye az államháztartási hiányt, erről részletesen itt olvashat. Aztán, egy hónap eltelteltével, valóban 180 fokos fordulatot vett a kormány álláspontja, amikor is Matolcsy már arról beszélt, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén 3 százalék alá viszik a hiányt.

Eltérő vélekedések egy új IMF-megállapodás lehetőségéről

Az IMF-megállapodás ügyéről szólva a Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői közölték, hogy nem számítanak a lejáró egyezmény meghosszabbítására, de ha a kormány kitart a megfontolt költségvetési politika mellett, és a globális háttér is viszonylag kedvező marad, akkor nem várhatók jelentősebb finanszírozási problémák.

Ez utóbbi kérdésben ettől eltérő vélemények is forgalomban vannak a City elemzői közösségében. A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének legutóbbi térségi elemzése szerint 2011-2012-ben "hatalmas" törlesztési kötelezettségek válnak esedékessé, emellett a külső környezet is ingatag, ezért a cég szakértői azzal számolnak, hogy a kormány az októberi választások után új elővigyázatossági megállapodást kíván majd kötni az IMF-fel és az EU-val.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakértői minap kiadott értékelésükben szintén úgy vélekedtek, hogy "még mindig van esély" a hitelmegállpodás megújítására az IMF-fel és az EU-val, amint az októberi választások lezajlanak. A JP Morgan elemzői szerint ugyanakkor a Magyarországra nehezedő piaci nyomás "intenzívebbé válására" lehet szükség a magyar kormány meggyőzéséhez arról, hogy fontos lenne az új IMF/EU-megállapodás.