Leküzdötték kezdeti veszteségeiket az amerikai tőzsdék

Vágólapra másolva!
A kezdeti gyengélkedés után a nyitószintük közelébe küzdötték fel magukat az amerikai indexek.
Vágólapra másolva!

Ledolgozták kezdeti esésüket a nagy amerikai tőzsdeindexek, s ezzel közel a nyitóértékükhöz zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones 0,21 százalékos többlettel zárt, a Nasdaq mindössze 2 ponttal emelkedett, ami 0,08 százalékos plusznak számít, míg az S&P veszteséggel zárt, 0,04 százalékkal lett alacsonyabb, mint a nyitásnál volt. Nap közben mindhárom index veszteségben járt, de a munkanélküli segélyek iránt igény benyújtók számának alakulására felfelé indultak a mutatók.