EBRD: Magyarországot szoros figyelemmel kell kísérni

Vágólapra másolva!
Magyarországot szoros figyelemmel kell kísérni, mert az ország középtávú gazdaságpolitikájának vonalai továbbra sem világosak, mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöke, aki szerint új, összehangolt szabályozásra van szükség a devizahitelezés terén. Az EBRD elnöke a bankadóval kapcsolatban is összehangolt cselekvést sürgetne. 
Vágólapra másolva!

Magyarországot szoros figyelemmel kell kísérni, mert az ország középtávú gazdaságpolitikájának vonalai továbbra sem világosak, mondta Thomas Mirow, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke az osztrák pénzügyminisztérium által szervezett bécsi konferencián.

Magyarországnak helyre kell állítania a bizalmat a nemzetközi befektetőkkel, és meg kell szüntetnie a devizában történő hitelezést, amely kiszolgáltatottá tette a gazdaságot az árfolyam-ingadozásoknak, nyilatkozta Mirow.

Hozzá tette azt is, hogy Magyarország idegenkedése a tárgyalások folytatásától a Nemzetközi Valutaalappal, egyes politikusok által az ország eladósodottságának mértékéről tett negatív kijelentések, valamint a jegybank vezetése és a kormány között kialakult feszült viszony tartózkodásra, óvatosságra késztetik a nemzetközi befektetői közösséget. "Magyarországnak a bizalom helyreállítása válna leginkább javára és ez tudná támogatni a forint árfolyamát is." - mondta az EBRD elnöke.

A forinthitelekre kell helyezni a hangsúlyt

Magyarországot különösen érzékenyen érintette a globális gazdasági válság a lakosság és a vállalatok által felvett nagyösszegű euró és svájci frank hitelek miatt és ezt a problémát ismét a felszínre hozta a svájci frank elmúlt napokban elért árfolyam rekordja.

"Ki kell vezetni a külföldi devizákban nyújtott hiteleket és a forint hitelekre kell áthelyezni a súlypontot" - mondta Thomas Mirow. Az EBRD általában is aggodalommal figyeli működési területén, a feltörekvő európai térségekben elterjed gyakorlatot a külföldi devizákban történő hitelnyújtásra.

"Az árfolyamingadozásokkal szemben fedezettel (hedge) nem rendelkező hitelfelvevőknek külföldi devizákban nyújtott hitelek az egyensúlytalanságokat súlyosbító ördögi kört indítottak be a térségben" - fejtette ki Thomas Mirow a konferencián elhangzott beszédének írásos kivonatában. "A gyakorlat komoly rendszerkockázatnak bizonyult, amit most, a fellendülés fokozatos beindulásával párhuzamosan mindenképpen kezelni kell."

Európa rajtunk tartja a szemét

Thomas Mirow azt is kifejtette, hogy a globális pénzügyi válságot követően folyamatos felügyeleti éberségre van szükség a gazdasági növekedés biztosításához Kelet Európában. A helyzet konszolidálódott ugyan, de régió még nem zökkent vissza a rendes kerékvágásba és messze van a válság előtti teljesítményétől.

"Igen, a nehezén valószínűleg már túl vagyunk, de azért jobb ha odafigyelünk" - mondta az EBRD igazgatója. "Egyes országok nyilvánvalóan komoly nehézségekkel küszködnek még most is, különösen Délkelet-Európában."

Új szabályozás a devizahitelek terén

A konferencián az EBRD elnöke azt is hangsúlyozta, hogy új szabályozásra van szükség a devizahitelek terén Közép- és Kelet-Európában - hangsúlyozta Thomas Mirow az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke pénteken egy bécsi konferencián.

A szabályozásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy a devizahitelek kockázatainak korlátot lehessen szabni - mondta. Egy összehangolt, országokra lebontott megközelítés tűnik a legjobb eszköznek a nemzeti pénzpiacok fejlesztésére és a devizahitelezés terén - fogalmazott. Az EBRD hamarosan elkészít egy jelentést ebben a témában az úgynevezett Bécsi Kezdeményezés - az EBRD, a Nemzetközi Valutaalap és az osztrák pénzügyminisztérium közös kezdeményezésére létrejött informális európai pénzügyi fórum - felkérésére.

Hozzátette, hogy a kormányoknak kulcsszerepe van a devizahitelek arányának csökkentésében. Ez a nemzeti pénzügyi piacok fejlesztése révén, "a szuverén adósság megfelelő kezelésével" érhető el.

Összehangolt bankadók

Mirow a bankadókkal kapcsolatban - országnevek említése nélkül - kijelentette: "hatékonyabb és ezért kívánatosabb lenne" az összehangolt cselekvés. Vannak olyan körülmények, amelyek között a banki különadók bevezetése jogos. De ha nem összehangoltan vezetik be ezeket vagy legalább néhány alapelvben nincs megegyezés, akkor "a kívánt hatás elmaradhat, helyette új "torzulások" következhetnek be" - fogalmazott.

Az adó nem őrölheti fel a bankok tőkéjét - tette hozzá. A tőke csökkenése rontja a hitelezési képességet, amire viszont szükség lenne a gazdasági fellendüléshez. A pénzügyi és gazdasági válság egyik tanulsága Mirow szerint, hogy "ténylegesen javítani kell" a nemzetközi pénzügyi és szabályozási együttműködést.

Az osztrák pénzügyminisztérium szervezésében tartott tanácskozáson egy új közép- és kelet-európai banki és gazdasági fejlődési modell lehetőségét vizsgálják. A konferencián részt vesznek a térség számos pénzügyminisztériumának illetékesei és központi banki vezetők is, Magyarországról Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkára.