A magyar devizahitelek veszélyeire figyelmeztet az osztrák főbankár

Vágólapra másolva!
A devizában felvett jelzághitelek komoly veszélyt jelentenek Magyarországon, a háztartások ugyanis svájci frankban adósodtak el, most pedig szenvednek a gyenge forinttól - mondta az osztrák jegybank első embere.
Vágólapra másolva!

A bécsi központi bank már egy jó ideje felhívja a figyelmet a devizahitelezés veszélyeire - mondta hétfőn a Der Standard osztrák napilap internetes chatfórumán az osztrák jegybank kormányzója, Ewald Nowotny.

Az osztrák jegybank azért figyelmeztetett a magyar veszélyekre, mert az orszták bankok (az Erste Bank és a Raiffeisen Bank) együttesen a legnagyobb hitelezők Magyarországon.

Nowotny szerint a veszélyek Magyarország esetében különösen jelentősek, mégpedig azért, mert a svájci frank erősödése és a forint esése együtt ment végbe. A két folyamat mögött ugyanaz, vagyis a nemzetközi befektetők kockázatvállalási szándékának csökkenése áll: ez erősíti a frankot és gyengíti a forintot - emlékeztet a Reuters, amely szerint a magyar gazdaság két gyenge pontja a magas devizaadósság és a gyenge növekedési kilátások.

A Reuters szerint júliusban a magyar lakosság összesen 5700 milliárd forintnyi frankadósságal rendelkezett, a késve fizetők aránya pedig 8,1 százalékos lett - miközben Nowotny szerint a háztartások a lehető legkésőbbre tolják ki a nemfizetést a lakáshitelek esetén.

"A hitelek bedőlése egyrelőre nem ért el drámai szintet, a háztartásoknak azonban máshol spórolniuk kell" - fogalmahzott Nowotny.