Egymilliárd euróból bővíthetik a győri Audi-gyárat

Vágólapra másolva!
Kibővíti győri gyárát az Audi autógyártó, a beruházás részleteit vélhetően csütörtök délután ismertetik a Parlamentben. Kedden az Opel jelentett be nagyméretű magyarországi beruházást.
Vágólapra másolva!

Az Audi német autógyártó cég várhatóan egymilliárd eurós befektetéssel bővíti ki Győrben található üzemét, amit valószínűleg csütörtökön jelent be hivatalosan - jelentette szerdán az AFP francia hírügynökség egy, az ügyet közelről ismerő forrásra hivatkozva.

Az Audi egy németországi szóvivője csak annyit árult el, hogy sajtótájékoztatót tartanak majd egy befektetési döntésről. Orbán Viktor sajtóstábja már korábban közölte, hogy a kormányfő és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke csütörtök délután fél ötkor sajtótájékoztatót tart az Országházban.

Az már korábban kiderült, hogy A Volkswagen konszernhez tartozó Audi az eddigi kétszeresére növeli a győri bázis területét. A győri üzemben egyebek mellett a Volkswagen márkájú autók által használt motorok többségét gyártják. Az Audi 3,3 milliárd eurót fektetett be eddig Magyarországon.

Kedden jelentette be az Opel autógyártó, hogy 500 millió eurós beruházással 2015-re megduplázza szentgotthárdi üzemének termelését, a vállalat európai motorgyártó központját hozva ezzel létre.