Több amerikai bank csalással szerzett pénzt a mentőcsomagból

Vágólapra másolva!
Csaló bankok után nyomoz az amerikai bankmentőcsomag felhazsnálását ellenőrző hivatal. Eddig nyolc bankár ellen emeltek vádat.
Vágólapra másolva!

Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy az amerikai állami bankmentő csomagból (TARP) részesedést kérő egyes pénzintézetek csalással jutottak a szövetségi forrásból származó pénzekhez - közölte Neil Barofsky, a TARP-kiadásokat ellenőrző speciális felügyelő, aki egyes esetekben több mint 550 millió dolláros feltételezett visszaélés ügyében vizsgálódik

Barofsky hozzátette: az általa vezetett hivatal, a SIGTARP 120 vizsgálatot indított bankok llen, amelyek a TARP-csomagból részesülő pénzintézetek teljes skáláját leképezik. Az eddigi vizsgálatok eredményeként nyolc banktisztviselő ellen emeltek vádat. Egyikük Lee Farkas, a csődbe jutott Taylor, Bean and Whitaker jelzáloghitelező egykori vezetője, akinek közreműködésével csalárd módon szereztek 553 millió dollárt a bankmentő csomagból az alabamai székhelyű Colonial Bancshares számára. A SIGTARP vizsgálata azonban megakadályozta, hogy ez utóbbinál kifizessék a tisztességtelenül szerzett pénzt.