Nagy forgalom mellett picit nőtt a tőzsde

Vágólapra másolva!
Nagy volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén a hét első kereskedési napján, de csak picit mozdult fölfelé az index.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,17 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 22 895,27 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.

A Mol 240 forinttal, 1,16 százalékkal 20 500 forintra csökkent, 5,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 149 forinttal, 2,96 százalékkal 5189 forintra erősödött, forgalmuk 19,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,47 százalékkal 670 forintra esett, forgalma 989,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 90 forinttal, 0,19 százalékkal 47 310 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 947,5 millió forintos forgalom mellett 500 forinttal, 2,30 százalékkal 22 255 forintra nőtt.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője felhívta a figyelmet arra, hogy a hétfői tőzsdenap forgalma kiemelkedő volt az elmúlt időszak átlagos forgalmához képest. A piac enyhe emelkedése ugyanakkor inkább stagnálásnak tekinthető - hangsúlyozta. A vezető részvények irányai "szétváltak" hétfőn: az OTP végre kitört a 18 napja uralt szűk sávból, és hétfőn, a 19-ik napon az érzékelhető erősödés meg is maradt a nap végére a napi csúcs környékén, hiszen volt 5200 forint felett is. Az OTP is indokolta a nagy forgalmat, bár a papírnak nem sikerült nagy erőt gyűjtenie, egész nap szűk ársávban mozgott. A Richter pozitív tartományban volt egész nap, csak a záró szakaszra került kicsi mínuszba. A Mol látványosan esett, s a negatív oldalra betársult a Magyar Telekom is. Kérdés, hogy az OTP-t a többi részvény követi-e a következő napokban vagy megfordul az irány - vetette fel az üzletkötő.

Az OTP-t igen erősen vették, a forgalom 80 százaléka ebből adódott - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője. Felhívta a figyelmet arra, hogy az OTP a 4400-5400-as sáv közepén tart, de ezen belül kialakított egy saját, 5050-es sávot, ebből tört most ki. A papírt azonban az 5400-5600 forintos árfolyam "megfoghatja".