A vártnál nagyobb a növekedés és kevesebb a munkanélküli Amerikában

Vágólapra másolva!
Az amerikai GDP 1,7 százalékkal emelkedett az április-június közötti időszakban az egy évvel korábbihoz képest a most közölt harmadik, egyben végleges felülvizsgálata szerint. A szakértő 1,6 százalékra számítottak. A múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma pedig a vártnál nagyobb mértékben csökkent.
Vágólapra másolva!

A szakértők által vártnál valamivel nagyobb ütemben nőtt az amerikai GDP az idei második negyedévben, de lassult az első negyedévi emelkedéshez képest az ország kereskedelmi minisztériumának csütörtöki közlése szerint.

A GDP 1,7 százalékkal emelkedett az április-június közötti időszakban az egy évvel korábbihoz képest a most közölt harmadik, egyben végleges felülvizsgálata szerint. A szakértő 1,6 százalékra számítottak.

Az előző, második revízió is 1,6 százalékról szólt. Az első becslés még 2,4 százalékos növekedést valószínűsített. Az első negyedévben 3,7 százalékkal nőtt a GDP. A második felülvizsgálat 1,6 százalékos GDP-növekedési adatának mérsékelt fölfelé korrigálásában szerepet játszott a magasabb lakossági kiadás és a kedvezőbb raktárkészlet-adat.

Végleges adat szerint a lakossági kiadás 2,2 százalékkal nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az augusztusi második becslésben kisebb, 2,0 százalékos növekedés szerepelt. Az üteme az idei első negyedévben szerényebb, 1,9 százalék volt. A raktárkészletek növekedésére vonatkozó számot 63,2 milliárd dollárról 68,8 milliárd dollárra korrigálták végleges adatként.

A második negyedévi GDP növekedését visszafogta, hogy 26 év óta a legnagyobb mértékben nőtt az import, az export viszont csekély mértékben gyarapodott, ami miatt felduzzadt a külkereskedelmi mérleg hiánya. Az import 33,5 százalékkal nőtt, az export jóval szerényebben, 9,1 százalékkal bővült.

Az elemzők már nem számítanak az import jelentősebb növekedésére a folyó negyedévben, aminek a következtében a kereskedelem alakulása kevésbé befolyásolja a harmadik negyedévi GDP-t.

Amerikában az idei április-június közötti időszakban már az egymást követő negyedik negyedévben regisztráltak növekedést, ez azonban elemzők szerint egy olyan világválság után, mint a tavalyi, nem elegendő ahhoz, hogy lényeges javulás következzen be a munkanélküliség területén. Az augusztusi munkanélküliség 9,6 százalék volt a júliusi 9,5 százalék után.

A vártnál nagyobb mértékben csökkent a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma is az Egyesült Államokban, derült ki szintén csütörtökön az ország munkaügyi minisztériumának adataiból.

A segélykérelmek száma 16 ezerrel 453 ezerre mérséklődött a szeptember 25-én véget ért héten. A szakértők azzal számoltak, hogy a segélyt igénylők száma szerényebben, 5 ezerrel csökkent.A trendet jobban jelző négyheti átlag szerint a segélykérelmek száma 6.250-nel 458 ezerre csökkent, július 24-ike óta legalacsonyabb szinten volt.