Kötelező lehet decembertől a bioüzemanyag minden forgalmazónál

Vágólapra másolva!
Ha a parlament elfogadja a vonatkozó törvényjavaslatot, akkor 2010. december 5-től minden üzemanyag-forgalmazónak kötelező 6 százaléknyi bioüzemanyagot értékesíteni, ellenkező esetben januártól már büntetést is kell fizetniük.
Vágólapra másolva!

A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdítására és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló törvényjavaslatot a parlament informatikai és gazdasági bizottsága 22 igen és négy tartózkodással javasolta általános vitára a keddi bizottsági ülésen.

A törvényt meghozatala európai uniós követelmény: 2020-ig Magyarországon a megújuló energiaforrásból előállított energia-részaránynak el kell érnie a közlekedésben felhasznált teljes energiafogyasztás 10 százalékát. Ez azt jelent, hogy 2020. december 31-ig minden üzemanyag-forgalmazó köteles 6 százalékkal csökkenteni az általa forgalomba hozott üzemanyagból és más közlekedési célú energiatermékből származó szén-dioxid kibocsátást.

Az egyes üzemanyag-forgalmazók dönthetnek úgy, hogy együttesen tesznek eleget ennek a követelménynek. A teljesítésről minden év március 31-ig adatot kell szolgáltatni a vámhatóságnak. Nem teljesítés esetén 2011. január elsejétől büntetést kell fizetni: az adott hónapban hiányzó bioüzemanyag energia mennyisége alapján megajoulonként 35 forintot. A bizottsági vita során a szocialista képviselők kétségüket fejezték ki, hogy lesz-e elegendő idő a piaci szereplőknek a felkészülésre.

A villamosenergia törvénnyel kapcsolatban két ellenzéki képviselői indítványt utasított el a bizottság. Az egyik a Jobbik, a másik Magyar Szocialista Párt képviselőjének javaslata, és mindkettő a vezetékjogot érinti a magántulajdon védelmében.

Tóbiás József szocialista képviselő indítványa arra vonatkozott, hogy a tévesen bejegyzett vezetékjog elkerülésére a hatóság kapjon ellenőrzési jogosítványt arra, valóban van-e villamos energia létesítmény az ingatlanon. Ha téves a vezetékjog bejegyzése, akkor a jelenlegi szabályozás alapján az ingatlan tulajdonosa csak jelentős költséggel tudja az ezt megváltozató hatósági eljárást megindítani.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára azzal érvelt, hogy egy-két téves eset miatt nem lehet egy ilyen törvénycsomagot módosítani. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a jogosítvány a hivatalnak jelentős többlet terhet és költséget jelentene. A szocialista indítvány előterjesztője felhívta a figyelmet arra, hogy van olyan település, ahol 1 500 ilyen hiba fordul elő.

A bizottság tárgyalt egy, a 2009-es zárszámadáshoz benyújtott módosító javaslatot is, amely azt tartalmazza, hogy "a 2009. évben folytatott költségvetési gazdálkodás számos ponton megsértette az államháztartási törvényben rögzített elveket és indokolatlan mértékben terhelte meg a 2010. évi költségvetés végrehajtását". Erről a javaslatról - amit a képviselők a napirendi pont tárgyalása előtti percekben kaptak kézhez és a kormány is támogatott - a bizottság 22 tagja igennel, négy pedig nemmel szavazott.

Rogán Antal azzal érvelt, hogy az eredetinél 0,5 százalékponttal nagyobb 2009. évi hiány, ami mintegy 100 milliárd forintot jelent, "trükközés". Olyan jogszabályt kell hozni, ami kiskapuk helyett a valódi tények, valódi folyamatok alapján készíti el a zárszámadást - mondta.

Hozzátette: az előző kormány 2010-es bevételeket 2009-ben számolt el, ugyanakkor múlt évi kiadásokat az idei évre hagyott. A bizottsági módosító indítvány indoklásában ez olvasható: "a vártnál jobban megnövekedett államadóság az új kormány számára olyan helyzetet teremtett, amelyben elkerülhetetlenné váltak olyan intézkedések, mint például a bankadó bevezetése, a 120 milliárd forintos költségvetési megszorítások bevezetés és még számos egyéb bevételnövelő vagy kiadáscsökkentő intézkedés".

A bizottsági vitában a szocialista képviselők felhívták Rogán Antal bizottsági elnököt a javaslat visszavonására, emlékeztetve arra, hogy a törvényjavaslat expozéjában említést sem tettek eltérésekről. Kovács Tibor szocialista képviselő szavai szerint a "kormány a parlamenti ülésen jött rá, hogy a zárszámadási törvényjavaslat nincs összhangban a politikájával". Józsa István és Kovács Tibor politikai nyilatkozatnak nevezte a módosító javaslatot és emlékeztettek arra, hogy az uniós statisztikai módszertan értelmezése miatt rendszeresen eltér a zárszámadás az uniós elszámolástól.

Az államháztartásról szóló törvény bizottsági módosító javaslatát is megtárgyalták a bizottsági ülésen a képviselők. A napirend tárgyalása előtt kézhez kapott javaslat országgyűlési képviselők általános választásának évében november 30. helyett december 10-ig adna lehetőséget meghatározni a költségvetési fejezetek, alapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak bevételi és kiadási főösszegét, a hiány, illetve a többlet mértékét. Ezt követően a költségvetés vitájában ezeket a főösszegeket nem lehetne megváltoztatni.