Újabb élénkítést jelentett be az amerikai főbankár

Vágólapra másolva!
A magas munkanélküliség és az alacsony infláció miatt újabb gazdaságélénkítő lépéseket tesz az amerikai jegybank - jelentette be az intézmény elnöke. A csomag mértékéről még nem született döntés, de a piac év végéig 500 milliárd dollárt valószínűsít.
Vágólapra másolva!

Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke bejelentette, hogy a magas munkanélküliség és az alacsony infláció miatt további monetáris lazítást, vagyis jegybanki gazdaságélénkítést terveznek - írta a Reuters.

Részleteket azonban nem közölt, mindössze annyit tudni, hogy a Fed kötvényeket akar vásárolni, ami által növelné a pénzkínálatot a gazdaságban, vagyis olcsóbbá tenné a hiteleket, egyben gyengítené a dollár értékét.

A jegybankelnök szerint tartós lehet a magas munkanélküliség, ami veszélyezteti kilábalás fenntarthatóságát. Emellett megemlítette az infláció alacsony szintjét, ami pedig annak veszélyét vetíti előre, hogy az árak a kívánatosnál nagyobb esést produkálnak, ami szintén a növekedést gátló tényező lenne.

A Reuters elemzői felmérése szerint a piac körülbelül 500 milliárd dolláros monetáris lazítást valószínűsít az év végéig. Bernanke ugyanakkor azt állította, hogy a pénzkínálatot növelő politika "agresszivitásáról" még nem született döntés.

A bejelentés hatására gyengült a dollár, ami a forint árfolyamában is meglátszott: délután egy és két óra között az euró a 274,7 forintos szintről hirtelen 273,6 forintra esett, igaz, később korrigált. A dollár az euróval szemben is kilengett: hirtelen 1,414 dollár lett egy euró, majd visszaesett 1,406-ig.