OÉT: Öt százalékos minimálbéremelésről indul az alku

Vágólapra másolva!
A munkaadói és a munkavállalói oldal is reálisnak tartja, hogy 5 százalékról induljon az egyezkedés a jövő évi minimálbéremelés tárgyalásán, bár közös oldalálláspontot egyelőre egyik fél sem alakított ki.
Vágólapra másolva!

Az Országos Érdekegyeztető Tanács oldalai még nem alakították ki álláspontjukat a jövő évi béremelési tervekről, így arról sem, hogy mekkora minimálbér emelésben gondolkodnak, azonban úgy tűnik, hogy egy 5 százalék körüli emelés lehet a kiindulópontja a bértárgyalásoknak, amelyek október végén indulhatnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére, hogy a kormány benyújtotta-e már az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT-nek) a 2011-re vonatkozó keresetnövelési ajánlásokat, vagyis a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó javaslatot, és az általános bérajánlást annyit válaszolt, hogy a kérdéssel kapcsolatban az OÉT október 22-i plenáris ülésén érdemes tájékozódni. Az érvényes jogszabályok szerint választási évben a kormánynak október 31-ig kell bérajánlást tennie.

A minimálbér jelenleg 73 500, a garantált bérminimum - vagyis a szakmunkás minimálbér - pedig 89 500 forint, az 5 százalékos emeléssel a minimálbér 77 175 forintra emelkedne. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, a munkaadói oldal szóvivője az MTI-nek elmondta: oldalálláspont egyelőre nincs a kérdésben. Hozzáfűzte: a legnagyobb viták a minimálbér emeléséről várhatók, mivel az elfogadott összeget kötelező kifizetniük a munkáltatóknak, míg a bruttó keresetnövelési javaslat csak ajánlás, a gyakorlatban a cégek döntik el, hogy mennyit emelnek.

A VOSZ véleménye szerint egy 5 százalékos minimálbér-emelés "reális megközelítés", mivel nem romolhat a munkavállalók nettó pozíciója, ugyanakkor a munkavállalói oldalnak is el kell fogadnia, hogy - amikor jövőre csak szolid gazdasági növekedés várható, és nem lesz járulék-, és élőmunka-teher csökkentés a munkaadói oldalon - ennél nagyobb emelésre nem igazán van tér - hangsúlyozta.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, a munkavállalói oldal soros elnöke is azt mondta: csütörtökön lesz oldalegyeztetés, oldalálláspont ezért még náluk sincs a kérdésben. Az MSZOSZ álláspontja szerint induló alapnak elfogadható egy 5 százalékos emelési javaslat, ugyanakkor a valódi bértárgyalások csak akkor kezdődhetnek el, ha az adótörvények után a költségvetési sarokszámok és az inflációs cél is ismert lesz - hangsúlyozta Pataky Péter. Hozzáfűzte: egy esetleges 5 százalékos emelés hatásait ők is kiszámolták, és arra jutottak, hogy egy ekkora növelés az adórendszer által "előállított" veszteségeket pótolná.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta: tárgyalási alapnak sem megfelelő egy 5 százalékos ajánlat. Az ASZSZ elnöke szerint épp az alacsonykeresetűeknek változtak meg az életfeltételei, az élelmiszerek drágultak, a hiteltörlesztés nőtt. Úgy fogalmazott: például a minimálbérnél a nettó pozíció szinten tartása nem elég, a nettó kereseti szintet emelni kell, mert ellenkező esetben a kormány "konzerválja a feketefoglalkoztatást", mivel alacsony bérek mellett az emberek kiegészítő jövedelemforrásokat keresnek.