Vizsgálatot indít a PSZÁF 150 pénzügyi szolgáltatónál

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerdán 150 pénzügyi szolgáltatónál kezd vizsgálatba, amely során azt ellenőrzik, hogy a szolgáltatók elérhetővé tették-e panaszkezelési szabályzatukat az ügyfelek számára. A honlapokat - ahol volt - már ellenőrizte a felügyelet, s ebből kiderült, hogy a bankok közül szinte mindenki, a szövetkezetek és a pénzügyi vállalkozások közül kevesen felelnek meg a szabályoknak.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a mai napon 150 pénzügyi intézménynél - szövetkezeti hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál - indított fogyasztóvédelmi témavizsgálatot. A vizsgálat folyamán azt ellenőrzik, hogy az intézmények kihelyezték-e az ügyfelek által látogatott helységekben a panaszkezelési szabályzatot.

A PSZÁF szerint az érintettek honlapjait már szúrópróbaszerűen megnézték és azt tapasztalták, hogy míg a bankok döntő része eleget tett a jogszabályi előírásnak, addig a szövetkezeti hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások jelentős része figyelmen kívül hagyta a kötelezettséget.

A felügyelet közleménye szerint 2010 szeptemberében már büntettek egy intézményt azért, mert nem tette közzé a panaszkezelési szabályzatát, s ez az intézmény a Kisdunamenti Takarékszövetkezet volt.

Az ez évtől életbe lépett panaszkezelési szabályok többek között előírják: az ügyfelek pénzügyi intézményeknél szóbeli panaszukat valamennyi, számukra nyitva álló helyiségben nyitva tartási időben, ennek hiányában az intézmény székhelyén munkanapokon 8-16 óra között megtehetik.

A pénzügyi intézményeknek a telefonon közlendő ügyfélpanaszokat legalább a hét egy munkanapján 8-20 óráig, elektronikus eléréssel pedig folyamatosan fogadniuk kell. Ez utóbbival komoly probléma, hogy egyes intézményeknek saját honlapja sincsen.